Fejér György: Mostani idők' szükségeihez alkalmasztatott vasárnapi, ünnepi, és alkalmatosságbeli beszédek. 1. rész (Pest, 1818) - 44.272.1

Tartalomjegyzék

•vígassága ,mellyel viszszaszerzödésünk'muIlkáját magára válalta.

Nem elég , hogy csali kívánnya , hogy csak intézze , hogy csak keresse, hogy elömozdíttas- sa , hogy helybe hagygya üdvözítésünket; ha Ő ezeknél egyebet nem tett volna is, csupán, e- zekböl is hozzánk viseltető hajlandósága, és lelkünk’ nagy becse nem tündöklőit volna-e ki eléggé? De többet tesz ó. Mintegy becsületének állíttya , hogy eszköze legyen üdvösségünknek , s azért vígan kész ö üdvösségünk’ munká- lására. Csudálatos dolog ! a' mit ismét Dávid e- löre látott , és meghirdetett. Nemes Örvendező készségét ezen Istenembernek alkalmatosab- ban kinem fejezhette mint egy óriás’ sebes és hathatós lépésivel. ,, Vigadott mint egy Óriás ,, az ő átfutására“ 18. zs. v. 6. Hí vigadott? Egy Isten ; mivégre ? egy terhes és bajos átfutásra ; miért? nem önnön maga, hanem mások' boldogságáért. Hogy azon szolgák iránt fáradoznék ; ama el-esteket segíttse-fel; ama ügye- fogyottakat gyámolíttsa, a’kik magokat megtudták rontani, de nem tudták megorvosolni. ,, Vigadott mint egy Óriás az ó átfutására, “ — Még se közelít ama' kívántt idő? Sokára üt-e még az az óra, midőn átfutásomnak eredhetek ? ! Ezek voltak az ő aggodalmi. ,, Vigadott mint egy Óriás az ö átfutására “úgymond Dávid.

Tudnivaló, hogy az Istenfia érettünk eleget akarván tenni, kéntelen volt Isteni természetével a' mienket egybekapcsolni: e' végre természetünkbe öltözék. De emberré lévén is, nem vala szükség váltságunk’ munkájához a- zontál hozzá fognia, ezt később időre is ha- laszthatta volna: azonban mire vetemedik e-, zen em bérré lett Isten ? Mihelyt Isteni személyéhez természetünket hozzá kapcsolta: mihelyt ha— 9* —