Fejér György: Mostani idők' szükségeihez alkalmasztatott vasárnapi, ünnepi, és alkalmatosságbeli beszédek. 1. rész (Pest, 1818) - 44.272.1

Tartalomjegyzék

vesebb Isákunk az eszünk. Midőn azTstenama ritka áldozatot, egyetlen egy fiának feláldozását kívánta ezen Atyától , Abrahámtóí , és kész volt ő ezen isteni parancsolat’ telyesítésére : valóban különös engedelmesség volt ez tőle. De tudjuk, hogy végbe nem ment az: a* mi áldozatunk ellenben tovább megy, ’s azért érdemesebb is. Nem csak az égőfára teszszük mi áldo- zatunkat;nem csakfegyvert vonunk mí;nemcsak emellyük karunkat a’csapásra: hanem vezettyük is,hanem lelkiképp’ ezen emberiségünk’ legdrágább részét, midőn a' hitnek alázatossága által kénszeríttyük' szabadságáról lemondani, élességét határozni, kilátásit mérsékleni, büszkeségét megalázni, és kemény nyakát a’ hit’ igájaalá alá vettyük:--------valóban fel is áldozzuk.

De leginkább Istent illető szolgálat a’ hit’ alázatossága azért: mert az ember ez által egyben leginkább hirdeti az Istennek véghetetlen tökélletességit. Oh ! jöjjetek , vessétek m ég egyszer szemeiteket a' Rafarnaumi Századosra. I- me Jésushoz járul, kérvén őtet, ’s mondván: Uram a' szolgám — vegyétek észre nem gyermekem , nem fiam, nem feleségem, nem A- tyámfia— a’ szolgám házomban fekszik inaszakadva , és gonoszul gyötrődik. Ezzel véget vet kérésének; hívén, hogy Rristus , kit Ő Istenséggel telyesnek tart, elérti kívánságát. Úgy vagyon : elértette , ’s azontúl meg is Ígérte: ,,én elmegyek, és meggyógyítom ötét. tk De ebben nyilván ellenkezik a’ Százados; nem Uram, úgymond, én nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj; elannyira megvagyok győződve véghetetlen méltóságodról , hogy átallyában méltatlannak találom magamat hozzámvaló magad alázására. Hát ugyan mit kíván Üdvözítőnktől ? mit tegyen vallyon vele? — ,, Hai83 —