Zimmermann Jakab: A vallási szokások és szertartások magyarázata (Pest, 1847) - 24.240

\

— 'll 22. §.

Előmise (Praefatio).

Elvégezvén a pap a Secretá-kat, azokat fenszóval befejezi, azután a népet szokott köszöntéssel tiszteli, és mikor a: „Sursum corda-t — föl a szíveket, és: Gratias agamus Domino Deo nostro-t — köszönjük meg az Urnák a mi Istenünknek“ — mondja, a népet inti, hogy szivét s elméjét, az Istenhez emelje föl, és a vett jókért neki hálákat adjon. Azután maga is az úgynevezett p r a e f a t i o-ban dicséret - és hálaénekkel magasztalja az Istennek irántunki kegyességét, mit különféle jótétemények által bebizonyított, és melly jótéteményekre minket különféle egyházi idők is emlékeztetnek. Előmise végén eme Serafimok énekét mondja a pap: „Szent, szent, szent a seregeknek Ura, Istene; ég s föld teljes a Te dicsőségeddels ismét dicséretet mond Krisztusnak is eme zsidók énekével: „Hosanna Istennek a magosságban, áldott, ki az Ur nevében jő.“ Dicsérjük mi is ezen alkalommal, áldjuk és magasztaljuk az Istennek irántunki jóságát és mondjuk: „Szent, szent, szent a seregeknek Ura, Istene; ég s föld teljesek a Te dicsőségeddel; ki mivel csak a jóban találod tetszésedet, adjad, hogy a jóban magunkat gyakorolván , a rosztól távozzunk , és szüntelen tetszésedben maradjunk.“ — Előmise végén az oltárszolga csengetyüvel jelt ad, melly a híveket az ajtatosság és figyelemnek megkettöztetésére inti, minthogy itt kezdődik a sz. misének legszcntebh része, mit misetétel-nek (Canon) nevezünk.

23: §.

Misetétel (Canon).

Hajdan az oltár előtt egy hosszú függöny vala, melly fölajánlás után összehuzatott, s csak úrfelmutatás után : a