Zimmermann Jakab: A vallási szokások és szertartások magyarázata (Pest, 1847) - 24.240
33 LXXX. 1— 4.,XCI. 1—4., XCVII. 4—6.,CXLIX. 1—3-, CL.) S mikor a sz. szekrényt, pompás menettel, Sión várába vitette, annyira elragadta öt az ajtalos öröm, hogy az énekesek és különféle zeneszerek hangja mellett, az egész nép láttára, tánczolt (I. Kron. 15—16). Ezekből kiviláglik, hogy már legrégibb időkben is gyakorlott, és úgyszólván az emberi természetbeoltott szokás volt ének- és zenével élni az isteni szolgálatnál. Azonban, hogy az ének s a zene czéljoknak megfeleljenek, szükséges, mikép csak ollyan énekek hozattassanak gyakorlatba, mellyeknek foglalata a vallásnak tisztasága és igazságával tökéletesen megegyez, s mint ollyanok az egyházi elöjárók által jóváhagyattak; továbbá hogy az egyházi idővel megegyezzenek, s olly röviden és értelmesen mondják ki az igazságokat, miszerint azokkal lelki hasznára a köznép is élhessen. Ne énekeljen a nép vagy a kar idomta- lan és fülhasogató lármával y hanem mérsékelt hanggal. A zene pedig az ajtatossághoz alkalmazott, a világi zenétől egészen elkülönzött legyen, s magában mit sem foglaljon , mi a világi zenék-, színjátékok-, s tánczhoz tartozik. Úrfelmutatáskor, midőn a nép a jelenlevő Üdvözítőnk halk imádására térdre borul, az ének s zene egészen né- muljon el. 16. §. Üdvirat (Evangelium). Ezek után az áldozár az oltár közepére men és az Istent kéri, hogy engedje meg neki az üdviratot tiszta szívvel és ajakkal hirdetni, olvassa is azt azonnal, vagy énekli az oltárnak jobb részén, melly alatt a nép föláll, azon tiszteletből , mellyel az Isten igéje iránt viseltetni tartozik, és így állván, ollyan figyelemmel hallgatja azt, mintha Jézus maga szólna, kinek is a nép az örök életnek igéjét különösen megköszöni, midőn az üdvirat végén az oltárszolga által mon3
