Zimmermann Jakab: A vallási szokások és szertartások magyarázata (Pest, 1847) - 24.240

153 — adják elő Isién igéjét: 2) hogy bennünk és minden ember­ben oszlassa el a kétségek, előítéletek ködét, mellyek a keresztény tanításnak áldott gyümölcseit elfojtják. 73. §. Szent Háromság ünnepe. Sz. Háromság egy Istenröli tanitmány a keresztény hitnek talapzata. Keresztény hitünk szerint Istent mi nem csak mint Teremtönket, hanem mint Megváltónkat és Meg- szentelönket is tiszteljük. Mi megismerjük, hogy Isten az embert, kit teremtett, de ki vétke által tőle elszakadt, a Meg­váltó által az örök kárhozattól megszabadná, vele kibéküle, s sz. Lélek állal öt megszentelő. Az emberi nemnek teremté­sére, megváltására és szentelésére emlékeztetünk a sz. Há­romság ünnepén. Szent Háromság egy Islenbeni hit nélkül egész vallásunk öszeomlik. Alidon Jézus Jordán vizében , János által, megkeresz- tebetctt, látjuk már a sz. Háromságot. E titok elég világo­san fejtetik meg a szentirásnak következő szavaiban is : „men­jetek, tanítsatok minden népet,skereszteljétek meg az Atyá­nak, Fiúnak s^sz.Léleknek nevében.“ Maga a keresztény hit el­terjesztése is a sz.Háromság jótéteménye. Azért mondá Üdvözí­tőnk tanitványinak : „ha a Vigasztaló , kit én Atyámtól küldeni fogok, eljöend, az igazságnak lelke, ki Atyától származik , az rólam bizonyságot teend. (Ján. XV. 26.). E sz. Lélek az apos­tolokat fölvilágítá s lelkesítő isteni küldetésök kivitelére, s mindig vezérli Isten anyaszentegyházát, hogy soha benne a mennyei igazság el ne veszszen. E három isteni személyröli tanitást az apostolok híven átvevék s az anyaszentegyháznak átadák. Ezen hitet az anya- szenlegyház mindig is álhatatosan őrzölte s mindig elevenen tartja emlékben a sz. Háromság egy Isten ünnepe által. E hitet valljuk, midőn magunkra keresztet vetünk, s a három isteni személyt megnevezzük. Sz. Háromság egy Istennek ne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom