Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
77 miszerint régente a' fölmutatás (elevatio) e’ szavaknál: „ Oinnis honor et gloria“ szokott végeztetni. A’ pap tudniillik hal kezében a’ kelyliet tartván a’ szent vérrel, jobban a megszentelt ostyát, mindkettőt egyszerre emelé föl. A’ diakónus pedig így szólt: „Sancta Sanctis“ ez által tudtára adván a népnek, hogy az áldozás következik. Mivel pedig mai napon a’ kelylvében nincs szent vér ; egyedül a’ szent ostya emeltetik föl, és pedig olly módon, mint mondottuk. Annak végre, hogy nagy pénteken mise közben csak a’ „ Pater noster “ és más egy két imádság mondatik; két oka vagyon, először mert régente mise közben csak néhány imádság mondatott, másodszor mert e’ napon tulajdonkép nem szolgáltaik szentmise; hanem inkább az oltári szentséget csupán kenyér szin alatt veszi magához a’ pap. Ez okra nézve a’ fönforgó szertartást inkább áldozásnak mint misének kellene nevezni. Nálunk magyaroknál és a’ német tartományokban bevett szokás az eddig említett gyász szertartások után a’ szentséget úgy nevezett koporsóba, vagy inkább valamelly ünnepélyes gépelyre tenni, Krisztus kínszenvedéséről szent beszédet tartani, este a’ szentséget eltenni, nagy szombaton reggel pedig ismét kitenni. Ezen szokás nem épen régi, mivel az oltári szentségnek mutatóban (monstrantia) imádás-végetti kitétele, mint alább látni fogjuk, nem múlja föl a’ 14-dik századot. Mind e’ mellet ezen új szokást csak azért sem gáncsolhatni , mivel a’ hívek e’ napon abban hagyván közönséges munkáikat nem csak reggel a’ gyász szertartásokon nagy számmal s ájtatosan megjelennek; hanem délután is Krisztus’ kínszenvedéséről elmélkedve , az elkövetett vétkeken keseregve, istenes szándékkal eltelve, letett süveggel ’s imádkozva egyik templomból a’ másikba mennek, vagyis, mint mondjuk, Isten’ koporsóját látogatják. Mi pedig nagy szombatot illeti; ennek szertartásai a’ következők: mivel tegnap a’ templomban minden gyertyavilág eloltatott; azért ma a’ templom előtt kovából tüzet
