Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
186 áldása (benedictio ecclesiae), vagy a’ temetőre, valamelly egyházi öltözetre vagy képre adott áldás. Ha a’ pap valamit meg akar áldani, legalább superpelliceumot és stólát kell fölvennie; azután, ha az oltár előtt akar valamit megáldani , azon részén az oltárnak, hol az epistola olvastatik, álljon meg, és ott mondja el az áldást; semmi enni-valót föl ne hagyjon az oltárra tenni, hanem tetessen mindent más valamelly illő helyre, teszem: asztalra vagy padra, vagy illyeseket áldjon meg a’ sekrestyében. Ezen fölül szükséges , hogy ott keresztet vessen a’ megáldandó tárgyra, hol a’ szertartásos könyvben kereszt-jel (-+-) vagyon; végre hintse meg a megáldott tárgyat szentelt vízzel, és pedig rendszerint középen , jobbról és balról; néha azonban más rendeltetik, vagy a’ körülmények kívánnak mást : így p.o. ha a megáldandó tárgyak’ száma nagy, és sora hosszú. Ha talán némelly tárgyak’ megáldásánál a’ szentelt vizzelimeg- hintésen kívül füstölés is rendeltetnék: füstölés közben semmit sem kell mondani, ellenben a’ szentelt vizzeli meghin- tésnél azt kell mondani, mit a’ szertartásos könyv rendel. Valamint azon esetre, ha a’ rovatok a’ szentelt vízhez semmi mondást nem rendelnének, meghintéskor semmit sem kell mondani; de még füstölést sem kell ott használni, hol a’ rovatok azt nyilván nem kívánják. Végre, valahányszor a’ megáldandó tárgyra keresztet kell vetni, a pap jobb kezét kinyújtván, fölemelvén, újait szinte kinyújtván és helyesen egymás mellé tevén a’megáldandó tárgy fölött halkkal és komolyan keresztet csinál. 47. §. A’ különféle áldások különösen. Miután az előbbi §-ban az áldások’ természetéről az általánosismereteket közöltük: a’ jó rend azt kívánja, hogy az áldások’ különféle nemeiről értekezzünk. Itt azonban emlékezetbe kell azt hozni, mit a’ jelen kötet’45-dik §-banmár mondottunk: hogy tudniillik a’ különféle áldásokról lévén szó,
