Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
13.7 haza ereszteni. Tudniillik minden időben dísztelennek tartatott a’ gyülekezettől szabadság nélkül eltávozni. Azért, mint mondám, mára pogány rómaiaknál szokásban voltaz istenek’ tisztelete után illy féléket mondani: „Licet,“ vagy: „Extemplo.“ Még temetéskor is, miután a’ test megégette- tett és a’ fönmaradt hamu üsszetakarittatott, a’ siró-nök (praeficae) közül valamellyik föl szokott kiáltani: „Ilicet“ az az: „Ire licet.“ Mind e’ mellett Ite missa est mise után nem mindenkor mondatott; hanem néha e’ szavak is: „Benedicamus Domino“ haszonra fordittattak. Névszerint ez akkor történt, midőn mise után vagya’ kilenczedik úra(nona) vagy a vecsernye énekelteték. Idő’jártával az jőve szokásba, hogy a’ kevesebbé jeles misék után mondatnék: „Benedicamus Domino.“ E’ szokást még ma is megtartjuk. Ugyanazon okra nézve, hogy az ünnepélyes halottas misék után rendszerint némelly imádságok mondattak, sőt még most is mondatni szoktak: a’ halottas misék után is nem: „Ite missa est,“ hanem: „Requiescant in pace“ mondatik. Elvégre a „Placeat tibi sancta Trinitas“ imádságban kéri a’ pap Istent, hogy az áldozat, mellyet szent Fölségénekbe- mutata, legyen előtte kedves; a’ papnak pedig és azoknak, kikért ugyanazt bemutatta, üdvösséges. Ezek után a’ pap a néphez fordulván, ezt megáldja, mondván: „Benedicat vos omnipotens Deus, Pater et Filius et Spiritus Sanctus.“ Mire a nép Ament mond. Mi az áldást illeti: 11-dik század előtt csak a püspökök adtak áldást a’ népre, és pedig nem mise végén, hanem áldozás előtt. Későbben mind a’ püspökök mind az alrendü papok mise’ végén adának áldást, de nem mindenütt egyformán: némellyek egy, némellyek három keresztet vetettek, némellyek kelielylyel, némely- lyek tányérkával, némellyek kereszttel adták az áldást. Míg végre az határoztatok, hogy az alrendü papok, mikor áldást adnak, csak egy keresztet vessenek a’ népre. Hogy pedig halottas misék’ alkalmával mise után áldás nem adatik ; ezen okát adhatni; mivel ezen misékben minden a’