Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b

85 lók is: ők szinte mint Krisztus urunk egy- és népszerűén tanítottak, mint tuilniillik a’ Szent Lélek adá yala nekik. Emlékezetre méltók szent Péternek azon beszédei, mely- ly két az Apóst. Cs. I, II, III és IV. r. olvashatni; valamint szent Pálnak is azon beszéde, mellyet Antiochiában mon­dott vala Apóst. Cs. XIII. r.; főleg pedig az, mollyet Athé­nében , a’ művészetek’ és tudományok’ eme’ fő helyén tar­tott Apóst. Cs. XVII. r. Az apostolok’ tisztfolytatói a’ püs­pökök valának; így tehát ezeknek álla kötelességükben a’ keresztény gyülekezetek előtt a’ religióról beszédeket tar­tani. A’ püspök tudniillik valamelly emeltebb helyre föllép­vén, s majd leülvén majd pedig állva maradván a’ szentirás- nak valamelly föl olvasott helyét liasználá a’ végett, hogy a népet egy vagy más religioi igazságra tanítsa, ezen vagy azon erénynek követésére buzdítsa. Az illyetén tanitások és intések jobbára igen rövidek valának, és épen nem vol­tának valamelly bizonyos »kiszabott rendhez alkalmazva. Mi­vel azonban a’ kisebb s nagyobb gyülekezetekre oszlott keresztény népet, mint már az I. K. 37-dik §-ban mondottuk a’ püspök maga nem oktathatta: maga helyett az Isten’ igé - jének hirdetése végett most áldozópapokat, majd diakónu­sokat , néha pedig még másokat is küldött. A’ mi továbbá az ide tartozó Írókat illeti; kétrendbe- lieket különböztethetni : másokat, kik az ékesszólás’ sza­bályait adák elő; azután pedig ollyakat, kik különféle-ala­kú egyházi beszédeket készítettek. Ollyanok, kik az ékes­szólás’ szabályait fejtegeték , nagy számmal vágynak u- gyan: mi azonban a’ görögök között egyedül Aristoteles- röl, a’ rómaiak közt pedig csak Ciceróról és Quinctilia- nusról teszünk említést. Ez Calagurában spanyol-országi városban születvén, ’s magát idővel jelesen kimivelvén a’ köz pénztárból nyert évenkénti tisztelet-díj mellett, 20. esztendeig nyilványosan tanítá a Rhetoricát; későbben pedig, vagy is Domitiánus császár’ nötestvére’ gyermeke­inek tanítása után consuli méltóságra emeltetek. Quincti-

Next

/
Oldalképek
Tartalom