Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b

46 csak azért is szükséges haszonra fordítani; mert ezek nél­kül, ámbár méltán legnyomosabbaknak tartatnak, kézen for­gó katechismusaink szűkölködnek. Az isteni tekinteten é- pülő okokra nézve továbbá röviden azt mondjuk : hogy ta­nácsos leszen a’ szentirás’ szavait, az egyházi gyülekeze­tek’ velőseid) mondatit, a’ szent atyák’ válogatottak!) állí­tásait és más illy étén tárgyakat a’ kisdedekkel, kivált az érettebb-koruakkal vagy az iskolai könyvekből, vagy pedig önjegyzeteikből szorgosan inegtanultatni, azokat erősebb meggyőződés végett gyakran emlékezetbe hozatni, sőt, ha lehet, feledékenység nélkül örökre föntartatni. Végezetül haszonra fordíthatók a kisdedek’ oktatása közben még azon okok is, mellyek az emberi tekintettől kölcsönöztetnek: haszonra fordíthatók ezek, akár valamelly tanúságon, a- kár példán, akár közmondáson alapulnak: mert ha azt el­hallgatnék is, miszerint a’ kisdedek nagyobb részént má­soknak, úgymint szülőiknek, nevelőiknek, tanítóiknak ’s egyebeknek tekintete által vezéreltetnek, már a' kisded­kor’ gyöngesége hosszú időig akadályozza a’ gyermekeket, hogy a’ szükséges vagy legalább hasznos igazságok’ alap­ját ’s belső okát eléggé átlássák. Ezen hiányt még a’ reli- gióra nézve is mind addig a’ tanítók’ és más emberek’ te­kintetének kell kipótolnia; míg a' kor’ nevekedtével az íté­lő erő is annyira erősödik, hogy ezen gyönge és csupán emberi tekinteten épült okokat más nyomosabbakkal lehet fölváltani. Végezetül hogy a’ kisdedek arra, mit a’ religióranéz­ve megtanúltak, híven emlékezzenek: e’ végett szükséges leszen a’ fölvett tárgy’ helyes előadása és többszöri ismét­lése. Különben ahoz, mit e’ tárgyról már az I. K. 67-dik §- ban mondánk, adhatni még a’ következőket: mindenek e- löttfris emlékezetben kell azt tartani, miszerint csak azért is szükséges a’ kisdedeknek az előadott tárgyakra híven emlékezniek; mivel másként épen nem reinénylhető, hogy a’ religioi oktatásokban tovább haladjanak : sőt még az egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom