Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b
204 Ián a’ lelkipásztor híveivel nem élt kivánt egyességben, tanácsosabb el sem búcsúzni; vagy ha a’ bucsuvételt elmulasztani épen nem akarná, az egész dolgot röviden végezvén arról legkevesbbé se panaszkodjék, hogy a’ fárabeliek keményszivüsége miatt nem látá fáradozása’ gyümölcsét, vagy hogy a’ reá bízott keresztény nép’ igazságtalansága miatt üldözést szenvede, vagy hogy a’ törvény szerint kiszabott járandóság nem adatott ki neki illően; igen, illye- tén panaszoktól meg kell magát tartóztatnia, minthogy az illyen kellemetlenségeknek utolsó perczben fölhozása ’s emlegetése csak keserűséggel töltené el a’ hallgatók’ szivét, sőt talán különféle rágalmakra is okot szolgálna. Vágynak ollyanok, kik egyenesen azt állítják, hogy a’ káplánoknak sem beköszöntő sem búcsúzó beszédet nem illő ’s nem szabad tartani. Ha azonban a’ dolgot jobban meggondoljuk, alig találni okát, miért kellene tilalmazni a’ segédpapnak, midőn válahol először lép föl a’ szónok-székre, a tiszteséges beköszöntést; valamint az illő bucsuvételt is akkor, midőn elöljárói’ akarata’ sőt parancsa’ következtében egyik helyről a’ másikra költözik. Azonban a’ beköszöntésnek szinte mint a’ bucsuvételnek legnagyobb szerénységgel kell történnie; és káplánnak soha sem szabad arról megfeledkeznie, hogy ö a’fárában nem első hanem csak segéd lelkipásztor. Az eddig fölhozott alkalmi beszédeken kívül említést érdemelnek még ollyatén beszédek, mellyek azon alkalommal tartatnak, midőn valami világi ember különös ünnepet tart; illyen beszédeket kétrendbelieket különböztethetni: vágynak először ollyan beszédek, mellyek házassági eske- téskor; vágynak másodszor ollyak, mellyek akkor mondatnak, midőn valamelly házasok ötven esztendőt házasságban eltöltvén második, vagyis úgy nevezett aranyme- nyekzöt tartanak. Hogy az illyetén beszédek, ha annak módja szerint alkalmas időben tartatnak, üdvös érzelmeket gerjesztenek, és ez okra nézve hasznosok; kiki átláthatja.
