Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b

140 nyelvbeli kifejezéséről, vagyis előadásáról kell értekeznünk Minthogy azonban a! religioi igazságok’ helyes előadásáról már az I. K. 79. és 80. §§-ban hosszabban beszéltünk: e’ helyen csak azokat fogjuk előterjeszteni, mik az egyházi beszédeket sajátképen illetik, vagyis itt egyedül a’ szónoki Írásmódról fogunk szólani. Egyébiránt a’ szónoki írásmód által mi azon nyelvbeli kifejezést értjük, melly szerint az egyhá­zibeszédhez tartozó tárgyak helyesen előadathatnak. Mint­hogy pedig a' helyes előadás szavakból áll; a’ szónoki Írásmódnak mintegy első anyagát a’ szavak teszik. Ha pe­dig a’ szavak egész mondatokba vagy épen körbeszédekbe helyesen összefüzetnek;az egész Írásmódnak elemei készen állanak. Ha továbbá ezen elemek mivészi módon úgy rakat­nak össze, hogy a belőlek készített beszéd által a hallga- gatók az igazságra, erényre és boldogságra vezéreltetnek: az egyházi beszéd’ nyelvbeli kifejezése, vagyis előadása helyes leszen, az az: az egyházi szónok’ írásmódját jónak mondhatni. így tehát azon egyházi szónoknak vagyon jó írásmódja , kinek beszéde válogatott szavakból, dolog­hoz illő mondatokból, helyesen szerkezeit körbeszédekböl jól összeszőtt tagokból és közbevetésekből áll, elannyira, hogy, ha ezen szövet összeszaggatatik, az egész beszéd­nek, minthogy illő írásmód nélkül szűkölködik, föl kell oszolnia és semmibe kell mennie. Különben pedig mivel a dolog felöl kiki úgy szokott beszélni, mint ezen dologról már előbb gondolkodók : igen természetes, hogy a'nyelv­beli kifejezés, vagyis az írásmód a’ gondolatoknak mintegy szavakkal festett képe. És így rendszerint olly módon szo­kott a’ szónok a’ dolog felöl szólani, miilyen képzeteket szer­zett magának felőle. Ha tehát a képzetek helyesek,az írásmód helyes; ha a’ képzetek zavartak, ,az írásmód zavart; ha a’ képzetek világosok, az írásmód világos; ha a képzetek homályosok, az Írásmód homályos; ha a képzetek fölleng- zök, az írásmód föllengzö szokott lenni. És így való ama mondás, melly szerint valamint az ember testből és lélek­Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom