Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a

365

re; lesznek ollyak is, miket simítani és csinosítani leszen szükséges. Szerencsés azon lelkipásztor, ki fiatal korában valamelly értelmes és tapasztalt egyházi személy mellé kerülvén, ez által minden hibára figyelmessé tetetik, süt, hol szükséges, útba is igazittatik. Azonban vigyáznia kell, nehogy munkáját' javítani ’s tökéletesíteni óhajtván önmaga iránt igen is szigorú legyen, ki tudniillik, semmi neki nem tetszvén, mindent meg akarna változtatni, ki mindent máskép akarna mondani, mint előbb gondolt és irt vala; igen, a’ lelkipásztornak ettől óvakodnia kell, minthogy az illyetén sanyarú biró épen azt szokta tenni, mit ama’ kíméletlen orvos, ki az ép tagot is elvágja, hogy a’ beteg részt meggyógyíthassa; különben is az efféle szigorúság elannyira nehezíti a’ munkát, hogy csak alig haladhatni előbbre. „Legyen néhanéha, mi tessék, vagy legalább elégnek lássék: a ráspoly simítson, ne rontson.“ Quinctil. L. 10. c. 4.

Továbbá mi a’ gyakorlásnak második részét, vagyis a’ kidolgozott munkának másokkal helyes közlését illeti: ha ebben a’lelkipásztor magát szorgosan gyakorolja; megszokja szavát, ábrázatát s egész külsejét az előadandó tárgyakhoz alkalmazni. Hogy pedig e’ részben czélt érhessen: közönség előtt soha ne szóljon készületlenül, hanem inkább azon legyen, hogy valamint a' szavalásra úgy a’ tag- jártatásra is előre készüljön. Ezen szorgalom által azt esz- közlendi, hogy, ha talán rögtön kellene is szólani, mindenkor díszesen szól; sőt még a’ köz beszédben is helyesen fejezi ki gondolatit, ’s jól ejti szavait. Szinte czélirá- nyos leszen, ha a’ fiatal lelkipásztor, mielőtt valamit nyilvánosan előterjesztene, megkísérti tehetségét és értelmes ember’utasítása’s intése mellett készíti magát a nyilványos felszólalásra. Befejezésül czélra vezet az is, ha, mint már fölebb megjelelek, azon leszen a’ fiatal lelkipásztor, hogy más jeles tanítók’ szavalás- és tagjártatásmódját erőltetés nélkül követve naponként tökéletesüljön.

A