Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a
346 felöl a tudósok sokféle szabályokat szoktak fölhozni. Mi csak azon t a gj ártatásról lógunk értekezni, melly bevett szokásaink szerint köztünk divatozik. Először is tehát a’ tagjártatásnak mérsékeltnek kell lenni, azaz: gondosan óvakodnia kell a’ lelkipásztornak, nehogy, mindent tag- jártatás által akarván kifejezni, tagjai szüntelen mozgásban legyenek. Ennek kikerülése végett tanácsos leszen mindenkor szem előtt tartani: miszerint minden állításban a’ tagjártatást azon szóhoz kell alkalmazni, melly fő helyet foglal az állításban, ’s melly, úgy szólván, az egész állítás’ veleje. Azután ezen egyetlen egy tagjártatásnak addig kell tartania, míg az állítás teljesen kimondatik. Azonban a’ tagjártatásnak szükséges természetesnek lennie, vagyis a' lelkipásztornak azon kell iigyekeznie, hogy tag- jártatás által mindent úgy fejezzen ki, mint a’ miveit emberek a’ köz életben és beszédben szokták a’ dolgot vagy indulatot kifejezni. így p. o. a’ félelmet tagjártatás által akarván a’ lelkipásztor kijelenteni, előre meg kell gondolnia, miilyen szavok, miliyen kiejtésük, miilyen ábrázatuk, millyen tagjártatásuk vagyon azoknak, kik valamitől tartanak és félnek; és ezeket követvén bizonyosan természetes leszen tagjártatása. Ámbár pedig a tagjártatásnak általában természet-szerintinek kell lennie: arra mindazál- tal a' lelkipásztornak gondosan kell ügyelnie; nehogy a’ színészeket követve, a’ természetet ne csak híven hanem elevenen is rajzolja; nehogy p. o. a’ haragot akarván leírni fogait csikorgassa: ugyanis tekintvén a lelkipásztort, elég, ha ő az indulatnak föjeleit egy két vonásban helyesen kifejezi. Erre nézve a’, lelkipásztor csak annyiban követheti a’ természetet, hogy az egyházi személy’ méltóságát és a religio szentségét semmiben meg ne sértse. Továbbá a tagjártatásnak változatosnak kell lenni, vagyis az előadandó tárgyakhoz képest más és más módon kell a’ tagokat jártatni; ha ugyanis szavalás közben hibának vehetni az egyhangúságot: bizonyosan hiba az is, ha valaki tagjait