Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a

5 Mát. 5, 12. az erénykedvelőknek bőséges jutalmat igére. Már ezek után így okoskodhatunk: ha Krisztus urunk mint a’ juhoknak nagy pásztora Zsid. 13, 20., mint a’ pásztorok’ fejedelme Pét. I. L. 5, 4. a’ végett jött a’ világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról; ha ő minden alkalom­mal sürgeíé az erények’ gyakorlását; ha ő szüntelen szi­vén hordozá az emberi nem’ boldogságát: nekünk is, általa hivatott ’s rendeltetett pásztoroknak Efes. 4 , 11 és k., kötelességünkben áll az igazság’ megismerésének, az erény’ követésének és a’ boldogság’ elnyerésének eszközlése; vagyis más szavakkal: az ember’ rendeltetésének könnyebb elérhetését elősegélni, czélja a’ pásztori hivatalnak. Ha­sonlóul győző okot hozhatni föl szent Pál’ eme’ szavaiból Tit. 2, ll és k.: „Megjelent a’ mi üdvözítő Istenünk’ ke­gyelme minden embernek, oktatván minket, hogy megta­gadván az istentelenséget, a’ világi kívánságokat, józa­non, igazán és ájtatosan éljünk e’világon, várván a’ boldog reménységet és a’ nagy Isten’ ’s a’ mi üdvözítő Jézus Krisz­tusunk’ dicsőségének eljövetelét.“ Ha tudniillik, szent Pál’ mondása szerint, a’ keresztény hit’ igazságai a’ végett kö­zöltettek velünk, hogy megtagadván rendetlen kivánságin- kat jámbor életet éljünk, és a’ jövő élet’ örökké-tartó bol­dogságát biztosan várjuk: a’ keresztény nyáj’ lelkipász­torainak nyilványos kötelessége gondosan arra ügyelni, hogy a’ hívek megismervén az üdvös igazságokat erénye­sek ’s boldogok legyenek, az az: hogy ezek pásztoraik által végczéljokra, az igazságra, erényre és boldogságra vezéreltessenek. Vedd hozzá Efes. 4, 11—16. *) *) A’ pásztori hivatal’ kifejtett tárgyából látható, hogy hi­básan vélekednek azok, kik a’ pásztori hivatalt egyedül a vallási igazságok’hirdetésére szorítják; valamint azok is hibáznak, kik e’ hivatalt csak a’ nyilványos isteni tisz­telet’, szentségek’ és egyéb lelki dolgok’ kiszolgálására rendeltnek vélik; de még azok is csalatkoznak, kik a’ lel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom