Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a

3 rcudü papokkal egy ’s ugyanazon czél’ eszközlésére Istentől rendelt köz lelkipásztorok mivelik ’s tartoznak ínivelnl. 2. §. A’ pásztori hivatal’ fogalma, tárgya és czélja. Már az előbbi §-ban megjelölők, miszerint az Üdvözítő' tanitmánya ’s intézetei által mindabban részesülőnk, mire rendeltetésünk’ elérhetése végett szükségünk vagyon. Éhez képest az Üdvözítő által alkotott pásztori hivatal alatt ama’ szent foglalatosságok’ (functio) gyakorlását értjük, mellyek által az ember rendeltetésének elérhetésére, vagyis az igazság’ megismérésére, az erény’ követésére és a’ bol­dogság’ elnyerésére vezéreltetik. Ezek szerint tehát a’ pász­tori hivatal az értelemnek iidvösséges igazságok által föl- világításával, az akaratnak minden jóra buzdításával, és így az emberi nemnek boldogításával ’s iidvözítésével fog­lalkozik. Következőleg a’ pásztori hivatal’ tárgya: a) az Isten’ igéjének buzgó hirdetése, „hogy tökéletes legyen az isten’ embere, minden jó cselekedetre elkészített“ Tim. II. L. 3, 17.; vagyis hogy a’ hívek a’ keresztény hitre s erkölcsre megtaníttatván, a’jóban gyarapodjanak s a’rosztúl távoz­zanak ; b) a’ nyilványos isteni tiszteletnek, a’ szentségek­nek és egyéb lelki dolgoknak ájtatos kiszolgálása, hogy a’ hívek az „Isten’ titkaiban részeltetés által“ Kor. I. L. 4, 1. tiszta-lelküek és jámbor-életüek legyenek; c) a’ jó példa­adás, hogy tudniillik sz. Pál apostol’ intése szerint Tim. I. L. 4, 12. a’pásztor „példája lévén a’híveknek a’ beszédben, a’ nyájaskodásban, a’ szeleteiben, a’ hitben, a’ tisztaság­ban,“ ezek annak tettei által minden jóra buzdíttassanak, es így a’ keresztény jóságban naponként haladjanak. Egyéb­iránt, hogy e’ három a’ pásztori hivatal’ tárgya, vagy ab­ból eléggé kitűnik: miszerint a’pásztor három módon hat­hat híveire, úgymint: szó- vagy Írásbeli nyilványos vagy magányos oktatás által; azután az egyházi szertartások­nak mint .a’ vallás’ megannyi kuljeleinek kiszolgálása nl­1 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom