Podhradczky József (szerk.): Pázmány Péter' esztergami érseknek, Magyar Ország primásának és a' romai közönséges Anya-Szent-Egyház cardinálisának élete (Buda, 1836) - 22.958
22 sancitam esse. Nemo Catholicorum, eversionem ordinis Ecclesiastici approbavit. Imo — iam nunc animo praesagiunt, remotis Sacerdotibus, sensim Catholicam Religionem pessum ituram. — Ideoque et palam gemunt, et tacite suspirant, et avitam Religionis Catholicae libertatem restitutam, votis omnibus, expetunt.“ „Az Szerzetes iambor laratoknac, kiket az kittül szakait ac Erdélybül, és egyéb helyekről ki-kergeténec; az Töröc közöt szerzet ü szent Fölsége nyugodalmas szállást“ *) — „Nem tudod e, hogy a papokat és szerzeteseket Erdélybe és Várad táján, eh a c néhány esztendővel ez élőt, meg fosztác, és el-üzéc onnat, meg is ölénec lennec? És TJ^rantsits Antal Magyar Kronikonában: „TVárkots Tamásnak egy kévésé háta előtt (1555. tájban) adá (Isabella) Királné aszony Táradot tisztül, úgy mond; ki Táradon mind el-rontatá az egész Káptalan házakat, és a sok Szent-Egyházakat, Szent Fereniz Kalastromát , Szent Jakabot, Szent Mihált; Vatkcriben Mind- S zent el, Szent Keresztet, az lspitált; az Várban Szent Jánost, Bodog Aszonyt, a Szegény Szent Istvánt, Szent Pétert, Szent Lelket. Siccarius templorum Dei, mind el-töretteté, pusztítás semmivé teve, Deus iudicet opus eius.“ Hlyen törekédést tsak hasanló erővel lehetett viszsza taszítani. Látván tehát a’ Katholikus Rendek, hogy a1 Protestáns atyafiak semmin sem igyekeznének jobban, mint a’ Romai Kaiholika Religió’ ki-írtásán; olly szerekhez kénszeríttettek nyúlni, mellyeket tsak e’féle erőlködés adhatott kezükbe. Azért írta vala Pázmány Vindiciae Ecclesiasticae nevű könyvében a’ íó-dik lapon ; „Nec Evangelici succensere poterunt, si quis Evangelium secutus, eadem mensura, qua mensi sunt aliis, remetiatur illis, si mensuram plenam, et confertam, et coagitatam, et superfluentem, dederit in sinum ipsorum — Sed Deo ista committo.“ Az Egyházi Rend azomban nem tévesz- tette-el a1 kegyeség útát; hanem tanításával iparkodott e’ szándéknak elejét venni. Azért mint hogy ide haza nevelő oskolák nem voltak: ’s mivel az Ur szollŐjébe is sok munkás kívánta- tott: a’ világi Papok pedig kevés számmal lévén, mind a’ tanításra, mind pedig az Isten igéjének hirdetésére elégtelenek valának : Forgách Fereniz Esztergami Érsek II. Mátyás király akaratjával az akkoriban világ szerte kedvelt Jesuiták Szerzetének föl-véteíérül, vagy is inkább viszsza hivásárúl kezdett gondoskodni. Mi végre O Fölségének engedelmével és közben - járásával Pázmány Pétert 1611. esztendő végével Romába küldötte, hogy V. Pál R. Pápa a’ N. Szombati fogyaték Apátzáknak monostorukat a’ Jesuitáknak engedné által. Követségében minő sikerei járt el Pázmány, ezen levél bizonyítja, mellyet V. Pál R. Pápa Forgách Ferentznek íratott:“ „Paulus Papa Y. Dilecte fili noster salutem et apostolicam benedictionem. Piis Catholicorum Principum votis, quae Religionis Catholicae propagationem, ac Divini cultus augmentum concernere dignoscuntur, libenter annuimus, eaque favoribus prosequimur opportunis, prout conspicimus in Domino salubriter expedire. Cum itaque nos hodie per alias nostras , in simili forma Rrevis, litteras expeditas, iustis de causis adducti, Tibi in mandatis dederimus, ut monaste*) Telegdy Miklós Prédikátzióinak I. R. Bécli 1577- 4* R. p. 194* és a’ III. R. a’ 323-dik lapon : ,,Némellyé- bet a' szegény egyigyü paraszt népek közül kalodáinak a' földes urak, némellyeket bírságolnak, né- mellyeket vernek és tömlötzöznek érette, hogy ide Nagy Szombatba, a' vagy egy ebié, a1 hol vannak még valakik, kik az Isten igéjét igazán hirdetik , szaladnak néha gyónni, Misét és prédikátziöt hallani- Némellyeket bottal hajtanak az eretnekek prédikátziójokra.li A’ Nagy Szombati katholikusokat pedig, kiket az Atyafiak minden polgári hivatalbúi ki-rekesztettek, vigasztalta, hogy azon fölötte ne szomorkodnának „Ha őket nem tennék bíróvá, a’ vagy tanátsd e’ városban; mivel hogy sípok után nem tántzolnánakS * *s) Ugyan o Feleletében Bornemisza Péter Fejtegetés nevű könyve're. N. Szombat. lőSo. 4. R. p. 67.
