Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 2. kötet : Az egyházi különjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824b

257 okbal a Síinonia az egyházi jogban szörnyű nevezetekkel illettetik. Dögvesznek mondatik8 o), lelki bélpoklosságnak8 1), eretnekség­nek ésminden bűnök kincsének8 *), iszonyatos véteknek8 s), kár- hozandó bűnnek8*), és örök elveszést szerzőnek8 *). Minthogy továbbá a szentségárulás olly nagy bűn, afegyeknek is, mellyekazt követik nagyoknak kell lenniök. Azok pedig következendők: 1) a rendek fölvételénél vagy föladásánál elkövetett szentségárulást követi az: hogy a szentségárulással fölszentelt egyén a fölvett ren­dek gyakorlatától, s a többiek fölvételétől eltiltatik; a rendet föl­adó főpap pedig minden főpapi működéstől fölfüggesztetik 8 «). 2) a javadalmak kiszolgáltatásánál követett szentségárulás úgy bün- tettetik: hogy a javadalommal fölruházott egyén, mind ennek el­foglalására, mind. másnak kérésére legalább abiró hozott Ítélete ir­tán alkalmatlanná tétetik8 *); sőt még az igazságtalanul szedett jö“ vedelmek kipótlására is szorittatik8 8). 3) ha valaki szentségáruló- an tette le szerzetvallását, szigorúbb zárdába záratik*»); szer­zetesifőnöke pedig hivatalától megfosztatik 9 o); hasonlóképen az tijoncz fölvételében szentségárulást elkövető szerzetes községek 16 * * juthasson, hanem mindent az arany ocsmány szeretete nyeljen el, és midőn a vétségek tisztségekkel becsültetnek, boszutálló helyett a megboszulandó lép síkra, és igya papság nem halad de veszésnek tétetik ki. Mert a pásztor megsebesültével juhok se­beire ki önt írt? vagy hogy védje a népet beszédének pajzsával, ki az ellenség nyilaitól nem óvakodik ? vagy micsoda gyümöl­csöt hozand az, kinek gyökerét férgek rágják, s a kiszáradásig emésztik? Aggasztóbb tehát azon helyek nyomora, hol a kor­mány pálczátolly férfiak veszik kezeikbe, kik Isten haragját in­kább magok ellen ingerük, mintsem azt lecsillapítni törekedné­nek. N. Gergely Pápa Gratiánnál Can. 28. caus. 1. qu. 1. 80) Cap. 6. de Simonia etc. 81) Can. 14. caus. 1. qu. 1. 82) Can. 13. 16. caus. l.qu. 1. 83) Can. 7. ibid. 84) Cap. 1. de Simonia in Ex­trav. Comm. 85) Ap. cselek. XIII. 20. 86) Cap. 37. és 45. de Si­monia,quibus mitigatur poena depositionis pronunciata per cone. Chalcedoneuse, cujus canon apud Grat. can. 8. caus. 1. qu. 1. exstit. ubi ordinatio talis declaratur nulla, verum sicut valida supponitur ibidem can. 107. et seq. ita hanc valere Theologi de­monstrant. 87) Cap. 12. et 59. de elect, cap. 27. de Simon. 88) Cap. 2. de Simon, in Extrav. comm. 89) Cap. 10. et 25. de Simo­nia cap. l, eod. tit. Extrav. Comm. 90) Cap. 19. 30. eod. tit. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom