Leonhard, Joannes Michael: Egész esztendőbeli evangeliomok és azoknak magyarázattyaik (Buda, 1821) - 22.447
/ 27 nek , és az Isten akarattyát nekik kinyilatkoztaták. Kiváltképpen Jésus születésénél , és földi élete folytában sok Angyalok jelenének meg , Hogy megmutatnák Jésus isteni méltóságát , hatalmát és diicsÖségét mindenek felett mennyben és a’ földön. E. a. Hasonlítsuk mi is , mint Mária , gyakran öszve a’ Próféták jövendölésit Jésus Tanításával, cselekede- tivel és történetivel , és erősítsük meg az által magunkat az Ő isteni küldöttségében és méltóságában való Hitünkben. b. Dicsérjük és magasztalFyuk Istent mi is , mint a’ Pásztorok , hogy az Üdvözítőt e’ világba küldötte ; beszélgessünk gyakran ember társainkal a’ Megváltás jótéteménye felől , ébreszsziik Őket Istenhez viseltető háladatosságra és szeretetre , Jésus Tanításának megtartására , és dücső példáinak hiv követésére. 9" Evangeliom Kis Kai'ács on napján. Foglalat. Jésus nyolczadik napján születésének Moyses törvénye szerint körny ülmetéltetik , és Jésusnak neveztetik. Luk, 2, 21. A z iidÖben, minekutánna eltelt a’ nyolczad 21- nap, és a’ gyermek környiilmetéltetett • hivattatok az ö neve Jésusnak, mellynek hivattatott az Angyaltól, minekelotte méhben fogantatnék. Magyarázat. 21. Midőn Gábriel Angyal Szűz Máriának azon örvendetes hirt vivé , hogy Istentől Jésus Annyának választatott légyen , azt is tudtára adá egyszer’s mind, hogy az isteni Magzatnak neve Jésus lenne. Ugyan arról Jósefet, a’ jámbor tápláló atyát is tudosítá Isten egy Angyal által. A’ kornyülmetéles csupán jele vala ama’ szövetségnek , .melíyet Isten Ábrahám maradékival kötött , hogy az Ő isteni akarattyának hiv követése által magokat igéretire és áldására méltókká tennék , és a’ Messiás országában egykor részt vennének. Ámbár ugyan