Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

35

ni, alázatosságra tanít: az pedig, hogy a' kimutatott példányhoz elközelítenünk ’s hasonlítanunk szükség, oda mutat: hogy solia se szűnjünk jót tenni: mert a’ jóban akármint haladunk is, de a’ szentség’ ’s tökéletesség’ főpontjára sohasem lépendünk; azért keli naponta haladnunk, napról-nap-, ra a’ tökélletességben előmennünk. —

Továbbá az okosság követeli, hogy mindent önjósága’s tökéletessége szerint, böosüljünk meg — következik : Legfőbb kódolásunk, legmélyebb tiszteletünk (imá- dás) egyedül Isten iránt mutatkozik, ki végeden boldog, tökéletes. Valóban ha ki Istenről vagy isteni dolgokról némely köny- elmtiségge! szólni, vagy az isteni dolgokat tréfa, vagy gúnyul fölemlíteni merész; vagy egészen erénytelen, vagy bolond.

XIII.

Az Isten külön tulajdonairól.

1. Az Isten élő lélek. Mert ha anyagi lény lenne, részekből állana, meghatározott volna, változhatna, nagyobodhatna, kisebbedbelne, következik: Nem lenne legtökéletesb Valóság. Ezt az isteni tulajdont Jésus a’ szamariai asszonnyal való beszélgetése által képezteté, mondván : Lélek az Isten, és azoknak, kik imádják őt, lélekben ’s igazságban imádniok kell. (Ján. 4. 24)