Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396
21 állal a' buta bálványozásnak és több iste- nistaságnak az Isten’ismeretét vegyülten látjuk surü setétséggel, és inegszeplősít- ve minden nemzetekben. Csak Abraliám’ családja tartá főn a’ tiszta ismeretét Istennek, ki az Istent mint a’világ’ igazgatásának egyetemes gondviselőjét , öníe- rem'ményei iránt legkegvesb’ urát hirdette. Millv tiszta ’s igazi fülfogatok Istenről már a’ zsidók’ első Paíriárcháik által is terjesztettek elé, és e’ nép több ezer éveken által azt megőrzé hűen; bárha a’ zsidó nép kissé mívelt, és a’ bálványozásra magában hajlékony tolt; ’s a’ bálványozó népek u. in. aegyipt. és svru- sok’ közepette, kik a’ zsidókat a’mesterség és művészségben egészen felülhalad- lák , éltek légyen. V alóban magok a’görögök , romaiak a’ íníveltségben alábbiak a’ zsidóknál, hanem az Isten’ létéróli föl- fogatokra nézve sokkal föllebbiek voltak a’ zsidók, úgy hogy a’ pogányok’ legjelesb féríiai, kik minden éltük’ szakait a’ komoly tanulásban töltötték el, a’ Fővalóság’ tökéletes isinéretére, mely sajátja volt a’ zsidóknak, szert nem tehettek. K’ különböző történet máskép hiában idéztetik elé, hanem ha föltesszük, mit a’ zsidók’ évkönyve is tart, hogy a’ zsidó nép egyedül lett szerencsés eszközetlen Kijelen-