Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

103

zott még is egy, mert szivükben nem a legfőbb tisztelet volt, mellyel a’ zsidónép a’ Jehovah iránt viselteték , mert abban a’ hiedelemben voltak, hogy ha azt meglát-, nák tüstintmeg kellene nekik halni. — A mi abból is kitetszik, hogy Jésus megfo- gattatván, megfélemlének, és hogy az ő földi országát képeznék több ezer évekre alapi tan dónak. Valóban midőn Jésus halottaiból föltámadott, kérdék tőle, valljon Israel' országát visszaállítandó lesz é? (Csel. 1.) Az ő tanítványainak ’s követőinek képezetei a’ Jésus’istenségéről idő- jártával még magasabbak voltak: íme midőn a’ tengereken járna, és a' tanítványok’ csolnokába lépne, imádták, és Isten’ Fiának mondották. (Mát. 14.) Péter megvallotta, hogy ő Isten’ Fia. (Mát. 16.) Tamás az ő oldalába bocsátván kezét, föl- kiálta: Én Uram, és én Istenein. (Ján. 20.) hanem a’ Jésus öröktől fogva élő személyéről való teljes ismeretek, és az ő viszonyáról az emberi nemzethez igaz tudományuk csak akkor lett, mikor a’ Jésus’ dicsőséges föltámadása után 50-dik napon a’ Szent Lélek szállá reájuk. Ezt megjövendölte vala azUr Jésus mondván: (Ján. 26.) Mikor pedig eljő a’ Vigasztaló, kit én elküldök néktek az Atyától, az Igazságnak Lelkét, ki az Atyától szár-