Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

91 mészettől gonosznak lenni, következően a’ Jésus’ magasságáról össze nem forha- tónak gondolák, azt állították, hogy csak álteste volt Jésusnak; mások amaz hiede­lemben lennének, hogy Jésusnak emberi lelke nem volt, de az istenség kipótolta azt; a’ Szentirások ellenkezőt tartanak, mert szent Máté es Lukács nyíltan mond­ják: hogy Jésus a’ názáreti jövendölése- k int, valamint erről a’próféták is értekez­tek Abraham’ magvából származott, és a’ nagy Dávid’ nemzetségéből született. Már pedig nem képzelhetni, miképen születhe­tett volna Abrahámtól, Dávidtól, ha em­beri testei nem birt volna. Valamint min­den embernek, úgy Jésusnak is különfé­le szükségei voltak, idetartoznak a’ táp­lálék, lakás, ruházat. 0 éhezett, szom- júhozott, megfáradt; érzé a’ fájdalmat, örömöt; hallatott, láttatott, és gyakorta ember], fiának mondotta magát. (Mát. 16. 26.) És Jésus növekedik vala bölcseség- re , korra, Isten és ember előtt való ked­vességre nézve. (Luk. 2. 52.) Maga vallotta, hogy az akarat ő ben- ' ne különbözik, ’s ennek munkálásai iste­ni, és emberi. Atyám ha lehetséges, múl­jék el ez a’ pohár tőlem; mindazáltal, nem a’ mint én akarom, hanem a mint te.

Next

/
Oldalképek
Tartalom