Nogáll János: Jézus az én üdvösségem az oltári-szentségben. Függelékül minden kath. imádságos-könyvhez (Pest, 1850)-222

42

(Isai. 61.) Várakozik ránk, hogy szivvérével tápláljon bennünket; várakozik, mintegy keres, hogy kinek adja kegyelmeit. Innen van, hogy a’ szentek, kik Jézusnak ezen kimondhatatlan szeretetét ’s kegyességét meg tudták becsülni, olly örömest tartózkodtak nála ’s az ő malasztteljes szivében minden kegyelem-kincsek’ tárházára találának. Sienai szent Katalintól mondják, hogy ha az oltári-szentséget magához vette, olly vágyteljes buzgósággal járult hozzá, hogy gyermekhez hasonlita, kinek édes anyja emlőit nyújtja.

Oh Istennek egyszülött, kedves ha! látom hogy te legméltóbb tárgya vagy szeretetem- nek. Óhajtalak szeretni, a’ mennyire méltó vagy szerettetni; vagy legalább szeretni annyira , mennyire egy lélek a’ földön téged szeretni képes. Tudom ugyan, hogy a’ ki téged, úgy mint én is, elárult, ’s ellene szegült szerete- tetednek, az nem méltó téged’ szerethetni ’s hozzád járulni, mikép én jelennen teszek; de tudom azt is, hogy te megkeresed szeretele- met; tudom, hogy te azt mondod hozzám: Fiam! add nekem szivedet, szeressed a’ te urad Istenedet teljes szívből. — Tudom, hogy a’ végre hosszabitád meg életemet ’s nem ta- szitál pokolra, miszerint egészen a’ te szere- tetednek ajándékozzam magamat. Mivelhogy