Nogáll János: Jézus az én üdvösségem az oltári-szentségben. Függelékül minden kath. imádságos-könyvhez (Pest, 1850)-222

40

akaratomnak, foglald el egészen ’s uralkodjál rajta. Átadom neked elmémet, hogy szüntelen rólad elmélkedjék, testemet, hogy segítségemre legyen kedvedben járni, szivemet, hogy egészen a’ tied legyen. Szeretném, oh lelkem’ kedvese! hogy az emberek mindnyájan megismernék azon gyöngéd szeretetet, mely- lyel hozzájok viselteiéi, ’s ezentúl csak a’ végre élnének, hogy téged tiszteljenek, neked örömöt csináljanak, a’ mikép te akarod és megérdemled. Tedd meg, hogy legalább én magam soha se feledjem megint el véghetet- len jóvoltodat; mától kezdve mindent, a’ mi csak tehetségemben áll, meg szándékom tenni, hogy neked megtessem. Fogadom erősen, hogy megteszek minden áldozatot, mellyel tőlem kívánsz, kerüljön bár még olly nagy fáradságomba, essék bár még olly nehezemre, kelljen bár miatta mindenemet, kelljen bár magát az életet is elvesztenem értted. Boldog én, ha mindent elveszitek, hogy téged, Istenemet, legfőbb kincsemet, szereletemet, mindenemet, elnyerhesselek.

Szivfohász. Jézus, lelkem'vágyreménye, szeretetemnek tárgya! fogadj el engem, fogadd el mindememet, fogadj el mindenestül mind örökre.

(Lelki áldozás, 17. lap.)