Nogáll János: Jézus az én üdvösségem az oltári-szentségben. Függelékül minden kath. imádságos-könyvhez (Pest, 1850)-222

37 nyomorult féreg vagyok, te pedig mindenható Isten. Oh szeretet’ Istene, én lelkem’ Istene! mikor leszek már valahára igazán és nem csu­pán szóval egészen a’ tied?! Te ezt megtehe­ted, érttem kiontott véred’ érdemei által; öregbítsd bennem a’bizodalmát, és tedd meg, hogy mielőtt meghalok, egészen a’ tied , és többé semmiképen se legyek a’ magamé. Or Isten! te meghallgatod mindnyájok’ kérését; hallgasd meg tehát ma kérését egy léleknek, melly téged igazán és valósággal szeretni ohaj- tozik. En szeretni akarlak minden erőmből, mindent meg akarok tenni, a’ mit tőlem kí­vánsz , ön haszon nélkül, vigasztalás nélkül, jutalom nélkül! Én szolgád kívánok lenni, és szolgálni neked szeretetből, csupán hogy ne­ked megtessem, és hogy szivedet az engem olly annyira szerető szivedet kielégítsem. Ju­talmam legyen téged szerethetni. Te az örök atyának édes, egyszülött fia! fogadd szabad­ságomat, akaratomat, mindenemet, a’ mim van; vedd el tőlem mindenemet, vedd el en magamat, ’s adj magadnak, adj engem egé­szen magadnak! Szeretlek, mertlát’d, én föl­kereslek , utánad fohászkodom, téged, téged egyedül bírni óhajtozom. Szivfohász. Én Jézusom, tégy engem egészen tulajdonoddá! (Lelki áldozás í 7. lap.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom