Nogáll János: Jézus az én üdvösségem az oltári-szentségben. Függelékül minden kath. imádságos-könyvhez (Pest, 1850)-222

4

mint ifjú a’ világban élt, ugyannyira volt lelkesülve Jézus iránti szeretettől, miszerint úgy tetszenék neki, hogy az édesMegváltója jelenlétében élvezett vigasztalások’ nagy volta miatt már nem távozhatik tőle. Mondják felőle, hogy midőn gyóntató-atyja meghagyta neki, hogy ne maradjon egy óránál tovább az ollári-szent- ség előtt, észre lehete rajta venni, hogymilly erőszakot kelle magán tennie, miszerint az óra elteltével az engedelmességet megtartsa, és Jézus’ szivéből kibontakozzék, gyermekhez hasonlólag, kitépen akkor, midőn legnagyobb vágygyal csügg anyja’ emlőin, elszakasztanak tőle. Mielőtt a’ templomot elhagyná, még darab ideig meg-megállott, visszanézett az oltárra, többször térdet hajtott még, és szemlátomást megtetszett rajta, hogy mennyi megerőltetésébe kerül megválni a’ Megváltó’ vigasztalásteljes jelenlététől. Gonzaga szent Alajosnak is meg kellett parancsolni, hogy ne maradjon olly sokáig az oltári-szentség előtt; de valahányszor el ment előtte, hatalmasan feléje érezte magát vonzatni, és csak erőszakkal ragadhatta magát el onnan; ’s illyenkor gyön- gyéd szeretettel fölsóhajtott: Távozzál tőlem, ur Istenem! távozzál tőlem! Xaver szent Fe- rencz a’ drágalatos szentség előtt keresett és talált fölüdülést fáradságai-és munkáiban, mi