Ismeretlen szerző: Az egyházi javak szabályozását indítványozó borsodi levélnek taglalása és felvilágosítása (Kassa, 1842) - 11.135
nak eredeti rendeltetése, és itt is az elvnek épségbeni tartása vezér indító okúi szolgált: miért a’ szerzetnek eltörlése után is, épen erre , és nem más czélra alkalmaztattak. — Valóban nagy képtelenség: ezen példánál fogva azt kihozni akarni? hogy a’ világi Papság Jószágai is az oskolákra fordíttassanak; hiszen ez sem lenni meg nem szűnt, sem meg nem szűnend. — Javainak rendeltetése pedig egészen külömbözó , és a’ Borsodi Levél által kitűzött czélra — erőltetés nélkül — semmikép sem vonatható. A’ papi Jószágokat imént ostromló, de a’ mint a’ mondottakból láttuk, — elcsavartt és balra magyarázott Törvényeket, ’s belő— lök fonákul következtetett okoskodásokat, az Egyház Főpapjai ellen irányzott súllyos vádak váltják fel. Ugyan is az állítólag elhanyaglott népnevelésnek , és ebből eredett tudatlanságnak, ’s mindenféle — a’ népet kábitó — babonás bal- iléleteknek egyik főokát Ns. Borsod vármegye azon körülményben keresi: „hogy az alsóbb rendű lelki pásztorsággal foglalkozó papok, kiknek közvetlen hivatásuk a’ nép nevelés lenne — ezen kötelességüket azért nem tellyesíthetik, mert szűk élelmük megszerzéséről is gondoskodni kelletik akkor, 5* i