Hetényi István - Nagy Mihály - Márton István: Halotti beszédek és imádságok, mellyek néhai tiszteletes tudós Maár Péter úrnak ... utolsó tisztesség tétele alkalmatosságával élő szóval elmondattak (Győr, 1823) - 11.131.9
53 annak Tzélos meggondolása is, arra a’ figyelemre gerjesztheti a’ szemes vi’sgálót, hogy a’ midőnn egyéb állatok, artzal , ’s a’ földre hajlással gör- bedve lévénn alkattva, az eledel keresésnél egyéb Tzélra nem ügyelnek: egyedül az Embernek van az Ég felé emelkedett ábrázatja , hogy a’ midőnn az Eget, ’s annak számtalan seregeit visgálgatja , legottann az Ö, a’ Földi Tzélok felett való végekre lett teremtetését, tsak kevés gondolkozás utánn is gyaníthatná. A’ minthogy Ő, egész testének, tsak legkissebb részivel, úgymint, lábai talpainak tsupa színével illeti ezt a’ földet, mint a’ kinek mindég, az ettől való elválásra kell magát készenn tartani, hogy a’ Nemesebb életre innenn, végképpen elköltözzön. O hát, tsak bujdosó, ’s Vándorló itt e’ föidonn, a’ honnan, amaz örök Hazába igyekezik eljutni, és a’ hová ötét innen, a’ Virtus ’s az élet Szentsége , a’ Vallás által, utasítják. * Mennyivel inkább, ha az Ember alkatásának belső Tárházába, a’ Szívbe bétekintünk, oda t. i. a’ hol maga az Isten, az ebbe beoltott Törvényeknek, az ő Királyi székének helytartói méltóságával jelentette ki magát az Emberbe: vallyon, nem éppen ezen Igazságra találunk e’ ott ? —• Úgy van. Mert, a’ midőn abba, edgy szentséges Törvényadást szemlélünk , ugyan ebbe akkor, mint tükörbe, színről szinre látjuk az Istent, a’ Vallás által, a’ hol ez, azt a’ kikerülhetetlen választást teszi élőnkbe, hogy, vagy le kell az Embernek , az ö törvényadói Méltóságáról mondani, »0