F. Kis János: Béköszöntö beszéd, mellyet az Iháros-Berényi evang. gyülekezetbe ... 1815 ... virág vasárnapján el-mondott F. Kis János (Győr, 1815) - 11.131.4

0.0 fiák! miért tselekeszitek ezeket f* Mi-is hozzá­tok hasonló indúlatú (természetű) emberek va­gyunk!—Nagy munkába került az Apostoloknak a’ fel-búzdult tévelgő Községet letsendesíteni és az ö tiszteletekre elszánt áldozatot meggátolni. — De kevés napokkal azután bezzeg megfor­dult a’ kotzka. Mert Antiókhiából és Ikonium- ból való ’Sidók jővén Lystrába, minden mó­don liissebbítették és a’ legrútabb sziliekkel fes- tegették Pált , mint ollyant, a’ ki a’ ’Siaó Val­lásnak eltörlője és egygy más Vallásnak felállí­tó^ rí akarna lenni. Erre egyszeriben annyira meg­változott az elámítatott népnek maga-viselete, hogy azt, a’ kit előbb Isten gyanánt tisztelni akárt, utóbb egy alávaló hitvány embernek nézte, a’ városból kihu;tzolta és megkövezte. *) Imé, mire viszi az erőtelen embereket a’ vak­buzgóságnak állhatatlan lelke. Egygyszer igen­is sokat, másszor pedig semmit sem hisznek; egygyszer az égig emelik , másszor pedig a’ Po­kol’ fenekére le vetik , majd Istenné te'szik majd tsábitónak, ördöngösnek és halált érdemlő bű­nösnek káromolják , majd szinte az imádásig tisztelik, majd ismét megkövezik vagy megfe­szítik az igaz embert •— a’ szerint a’ mint az ő hibás vélekedések a’ külső tárgyok által vagy megerősítetik vagy elgyengítetik. A’ mi történt hajdan Jérusálemben Jé’suson, és Lystráhan az emlegetett kegyes Férjiiakon, óh melly sokszor megesik az a’ mái Tanítókon- is mint ollyanokon , a’ kik azoknak munkájokba állítattak! Noha a’ felesleg-való tisztelet már ma *) Ap. Tsel. 14,6- kk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom