Síkos István: Néhai nemes és nemzetes Bodzai Rozália asszonynak ... Szakonyi Mátyás ... élete drága felének ... utolsó beszédje, mellyet ... előadott Sikos Isvtán (Weszprém, 1803) - 11.131.11
’S ha réfzeltet-is minden vígfágban, El ne vefzesfcl benne lelkedet! Midőn az életen, halálon,’világon, így jár és kél elmém a’ mulandófágcfn, Nagy érdemű 's minden rangban tifztes gyáfznép, Engem’ a’ bú 's bánat mind egyre fzaggat ’s tép. Mély képezetekbol feldöbben a’ lélek, 'S mindenütt rémítő előzményt fzemíélek. Van halotti pompa, holló fzín, gyáfz-fereg, Még a’kis tsermely is bús bánatot tsereg. Egy fzomorú ládát pillánt-meg ott fzemem, Mellyhez könnyes artzal fordul a’ fzerelem. Egy fiatal testet zár-el kebelébe, ' ’S majd a’ hives helyre levifz föld’ öblébe. Elzárt egy kedves FéT legkedvessebb Felét, Kire halál korán lehelli vad fzelét. Nemes, Nemzetes Rodzai Rozalia, Neme’ virtusinak igaz attyafia, Kit fzíve’ felének busóit bánatjára, Sebhedt fzívű édes Annya’ fájdalmára; Tifzteletes Ipa-Ura kefervére, Gyáfzló Napa-Afzfzony fzfv-repedésére; Gondos nevelője' mélyféges bújára, Bokros Atyafifág’ nem várt fjralmára; Minden jó lelkeknek keferüfégére — Uly hamar által tett Halál vég végére. Nyisfd-meg még, Barátom! amaz ormos ládát Hadd láfsa-meg fzemem ama’ ritka prédát I Qh gyönyörű halt kép ! néma vagy és befzélfz, ,,Nézz*meg, úgy mond, élő! 's gondold-meg meddig élfz!„ MegditsŐűlt Lélek! hát ki kelfz elölünk, EL *0* «
