Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b
-x/x/xi 13 gondolhatnánk, a’ mit Ök-is gondoltak: hogy lelket, hogy valamelly rémlést láttak. De mi- nekutánna vagyon az akkor élő, füllel halló, szemmel látó bizonyságok közül, ki sem a’ fülnek, sem a’ szemnek, sem az egyező bizonyságok egyező tanútételének nem hitt, hanem előbb kémlélve tapogalódott j nem lehet-e az esztelenek közé számlálnunk azt, a’ ki hogy Urunk feltámadását hidje, még több bizonyságokat kívánna , vagy talán akarná, hogy maga- is ujjait a’ szegek helyére, kezét az ő oldalába bocsáthatná ? Azért, Szerelmesim! ragaszkodjunk mi élő hittel azokhoz, mellyekröl bizonyságát tesznek nékiink azok, kik a mit hallottak, szemeikkel láttak, néztek, és kezeikkel megtapasztaltak, 23.) azokat hirdették, és azokért örömest véröket ontották, örömest haltak ! Nyolcz nap után , midőn isme'g benn va- lának az Ö tani tv dny i, és Tamás Ö veiül:, eljőve Jésus ajtók betéve, és megálla középben t és monda: békesség néktek. Ime a’ lelkek ba- ráttya, íme az üdvösségnek jó Pásztora! hogy a’ tévelgö el ne veszszen, sl hitetlen hidjen, kész megújjittani a’ csudát, kész dücsősséges testét, szentséges sebeit a’ kételkedő tanítvány ujjainak, kezeinek tapasztalása alá bocsáttani! Bizonnyára, erossebb, nagyobb volt az Urnák szeretete, mint a’ tanítványnak kételkedése! 25.) I. Ján. L i.
