Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b

x/v*v

125

VW

lek megkettőzteli igyekezetét, és a’végzéseknek- is vakmerő bátorsággal szemközt megy, bogy eltokéllésének zászlóját kívánságának megyéjére szegezhesse. De az Isten ismét irgalmasságának szemeivel teként az illyen lélekre, és gátokat támaszt, mellyek minden igyekezetit sikeretle- nekké teszik: és béfonnya úttyát, hogy az ő ösvényit fel ne talállya. Még-is követi a’ lélek az ö szeretőit, az az a’ vágyásokat, mellyeket benne az akadályok el nem fojthattak: de az Istennek szeme rajta vagyon, és eltévelyitti ötét úttyaiban hogy el ne érje, fel ne talállya a’ miket keres. Es ekkor mint ama tékozló fiú, kit a' törödelmességre csak a’ nyomorúság tör- hetettmeg, mondani kéntelenittetik: elmenek, és viszsza térek az én első férjemhez ; mert jobban voltam akkor, hogy sem most. Az az: „minekutánna kivánságinkat a’ lehetetlenség el- fáraszttya, akkor Istenről megemlékezünk: akkor tettszeni kezd, a’ mi viszsza tettszett; és kinek parancsolatit keserűeknek tartottuk, annak emlékezete bennünk megédesedik.” 24-)

Azomban ha , kik most-is , általom-is hivat- tatlok, azt várnátok, hogy kénszerittessetek,

24.) Postquam in terrenis desideriis de impossibilitate lassamur; tunc ad mentem Deum reducimus; tunc placere incipit, quod displicebat, et is, cujus nobis amara fuerunt praecepta, dulcescit in memoria. Idem, ibid.