Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b

x/x/v

103

a’ végső számadásnak napján, amaz irgalmatlan szolgával együtt oda vettetünk, könnet, még az utolsó fillérig az Isten büntető igazságának eleget nem teszünk, ki nem bocsájtatunk. Mert alkiikoz kötötte az Ur a’ bocsánatot, mellyet csak azoknak ígér, kik az ellenök vetetteknek raagok-is megbocsáttanak.

A’ második eszembe juttattya a’ külömb- séget, melly az O Törvény, és az Uj Testamentum között vagyon. Ott az Ur szoros parancsolatot adott az Ö szegénnyei felöl, mert mondja. „Midőn gabonát aratsz szántó földeden, és elfelejtvén kévét elhagysz, meg ne térj, hogy azt felvegyed : hanem a’ jövevénynek, és árvának , és özvegjmek engedd elvinni.” 20.) En- nél-is több a’ mit mondok: Mert minden hetedik esztendőre a’ rab szolgákat ajándékokkal szabadon bocsájtatni; 21.) minden ötvenedik esztendőben pedig a’ zálogokat fizetés nélkül az örökösöknek viszsza adattatni 22.) parancsolta. Az Új Testamentumban pedig, hogy ezen aka- rattyát tellyesittsiik, szíviinkket ígéretetekkel édesgeti. Most-is mondhatná: enyim a’ föld, és ti én jövevényim, és zsellérim vagytok. 23.) Azomban hogy annál nagyobb légyen a’ jutalom , mennél szívessebb bennünk szegénnyeihez a’ hajlandóság; ígéretekkel ösztönözi akaratun20.) V. Mos. XXIV. 19. _ 21.) 1T. Mos. XXI. 2.— 722.) III. Mos. -XXIV. 10. — 23.) U. ott 25.