Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek… Első rész (Székesfehérvár, 1823) - 11.014a

#■ WV 2 J wv

teátok, az istenifélelemnek édességes izét nem érzitek, a’ jóra, az üdvösség munkájára elerot- lenedtetek, kárliozatos álomban szenderegtek ,

•— nem-is, hanem mint a’ Sárdisi Anyaszent- egyház Angyalának, nevetek vagyon hogy éltek, de holttak vagytok. Nem nagy jel-e ez? Nézzétek ama kiszáradt tölgyfákat. Nem hajtanak , nem virágoznak, nem gyümölcsöznek ; mert beleikben , és az Ő gyökereikben már el- holttak: mindazonáltal még állanak, még ágaikat égbe merengetik. A’ ti Képeitek ezek, megkeményedett bűnösök! kik vagytok mint az elszáradott fa. Az Isten ugyan nem vágta még ki gyökereiteket, hogy benneteket a’ tűzre vessen : de az éltető élet lelkét kivette belőletek. Nem nagy jel-e ez?

Jusson, oh! jusson eszetekbe, hogy az Ur napja úgy jön mint a’ tolvaj, — titkon, észrevehetetlenül ! A’ halál sem jelenti magát nagy lármával. Az eledellel, mellyel élünk, a’ levegővel, mellyet szívunk, az orvossággal, mellyel távoztattyuk, férkezik belénk. Vérőnkben, ereinkben, veséinkben hordozzuk, és az élet forrásánál az Ö rejtek helye. Minden szem- pillantásban kész eloltani bennünk az életet. A’ halál bizonyos, de az óra bizonytalan. Így akarta az Isten: hogy mint a’ szolgák, kik az Ö Urokat várják, minden órában készen legyünk. Vigyázzatok tehát ; mivel sem a’ napot, sem az órát nem tudjátok; tnellyben a’