Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

geseíi elegyítve kell lenni, valamely más nemű érzésekkel. Vi’sgáljuk-meg tehát a’ dolgot

2.) A* másik óldalról-is, és fontoljuk-meg azon okokat, melyek Szükségessé tészik, hogy ha örülünk, örüljünk rettegésben.

Az első ok az, hogy minden Vallásbéli tárgyak, melyek méltó okot Szólgáltatnak az örömre, egyszersmind arra is czéloznak, hogy tiszteletet és félelmet gerjeszszenek. Igaz hogy egy olyan Jóltévönknek Szolgálunk, a’ kihen örvendeni méltó okunk vagyon, a* kinek irántunk való czéljai kegyeim sek, a’ kinek Törvénnyé, a’ mi boldogságunkra való útmutatás. De ez~n Jólté ő, egyszersmind a’ Világnak örökkévaló, halhatatlan és láthatatlan Királlyá, i.Tim I: 17. a’ kinek jelenlétében a’ hegyek megrendülnek, és a’ természet reszket Minden jő adomány és minden töhélletes ajándék től- le szármozik. Jak. I: 17. De a’ kezet, a’ mely azokat adja, nem láthattyuk. Titokkal tellyes setétség Fedezi ötét. A’ menydörgésnek rejtőkében ’Sóit. LXXXI. ö. lakozik; Felhő és homályosság vagyon '0 környüllötte. ’Sóit. XGVII. 2. O az, a’ ki meghalgattya. a’ könyörgést; ’Sóit. LXV. 3. de csak távólról emel* hettyük hozzája szavunkat. Színe’ eleibe nem engedtetett még járu*ásunk. A’ mi legforróbb buzgóságunk-io, hozzája bízodaimassá nem te-