Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

íia sem látta meg ötét János, még is isteni jelentés­ből reá ösmert, és kiáltott: íme az Isten báránnyá, ki elvefzi a' világ bűneit ! Ez az, a ki felöl mond­tam : utánnam jón a? férjfiú, a’ ki előttem lett, mert el'öbbeni vala nálamnál. Mikor Jesus hozzá érkezett, és kérte, hogy kerefztellye meg, nem akart reáállani, azt vetvén okúi, hogy inkább néki kellene általa megkerefztelkedni • de Jesus azt felel­te, hogy hadgya most reá, mert úgy illik minden igazságot betölteni. Akkor reáhagyta, és megke- refztelte. Mindgyárt pedig megnyíltak az egek, a’ Szent Lélek galamb formában reáfzállott, egy ké­vésig rajta maradt, a’ mint az'Isten ezt már annak- előtte Jánosnak megjelentette (Ján.I, 55.). Meg- fzóllalt a’ mennyei Atya is : Ez az ön fzerelmesfiam , úgymond , kiben nékem jó kedvem telt. Illy jelesen iktatlatott be Jesus mintegy harmintz efztendős ko­rában az Ö Messiási hivatalijába (Mát. III. Luk. III. Ján. I.) *). 5. *) Meg volt a’ Levitáknak hagyva, hogy harmintz efz- tendos korok előtt semmiféle papi fzolgálathoz sem fogjanak (IV. Moy. IV, 3 , 47. I. Krön. XXIII ,2,3.); annyival inkább nem volt fzabad valakinek ezen kor előtt mint Prófétának vagy nyilvánvaló Tanítónak eló- állani. Azért kerefztelo János is harmintz efztendős korában vett parantsolatot az Istentől, hogy mennyen az emberek közé, és kezdgye el a’ hivataliját; az is­teni Gondviselés is úgy rendelte, hogy tsak hat hol­nappal legyen Jesusnál öregebb (Luk. I, 36.), mivel ennyi űdo elegendő volt arra, hogy mint a’ Messiás előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom