Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 2. rész (Esztergom, 1824) - 10.473b
241 mellvedet a’ polcol agyarkoJva tárnafzt ellene, mint a’ kőfzál megrendül hetetleniil áll a’ düköskodŐ hullámok között, és a’ pokolnak kapui erőt nem vehetnek rajta, még inkább anyai fzeretettel, ápol- gatással , gondoskodáskodással keblébe édesíti idétlen pártos fiait is. Hidd segítségül ezt a’ fzentelö vigafztaló , és üdvözítő lelket, 1-fzör ugyan azért, hogy a’ Papok buzgón, tifztán, és megvefztegetlen adgyák elő az Isten igéit úgy, mint Isten előtt (II. Kor. II, 17.); 2-Pzor pedig azért, hogy benned, és minden emberben oízlassa el a’ kétségek, előítéletek , és bal fogások ködet, fofzfza meg erejektöl az üldözésekből , emberi tekintetből, hafzontzélbol, gonofz példákból , megveíztegetctt érzeményességbol támadó késérteteket, mellyek a’ kerefztény Tanításnak áldott gyiimöltseit megfojtjuk: öntsön pedig minden emberbe buzgó kívánságot, hogy ezen Tanítást ta- nullyák, hotsüllyék , kövessék. De ne gondold, hogy a’ Szent Lélek akaratod ellen is mint valami gépelyt a’ jóra hajt. Az éfznek, és fzabad akaratnak, a* testi lelki tehetségeknek egygyiitt kell vele munkálkodni, hogy a’ jó tetteink Örök életre érdemesek legyenek. Kinekkinek magátol kell alkalmatosságot keresni, hogy a’kegyelem efzközökkel mint hív fzol- gához illik, híven éllyen. Tsak így és nem másképp lefzünk a’ Szent Lélek templomi, és Kristus testének tagjai (I. Kor. Ill, 16. VI, t5.). így és nem másképp érezzük, hogy melly édes a Szent Lelek gyű mólt se: fzeretet, örijm , békesség, tűrés, kegye s- II-dik RÁfz Q se'gr ?