Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h
nem adhatja is az el ájult ember önnön tudásának ; de azért szint ollyan bizonyosan meg van ez Ö benne most is , mint az alvás idején. Sokan vannak az el ájultak között ollyanok, a3 kik valamint az aluvók , tökélletesen emlékeznek ezen halál formájú állapotokban volt elő terjesztéseikre. SÖt 5 van az ájulásnak ollyan szomorú álla- potja is, mellyben az egész test átaljában ki hül, halál színnel borittatik el, lélekzete meg áll , meg sem mozdul, mint a3 holt, meg merevedve fekszik; de azért az okos és halhatatlan lélek az illyen állapotban is, még bizonyos érzékekkel öszve köttetésbcn van; és mindent tud, a3 mi körülötte történik, a3 nélkül mindazáltal, hogy, mint p. o. a3 minden részeket meg merevítő görts kórságban, külső jeleit mutathatná az életnek, és az önnön tudásnak. E3 szokta már azon szomorú következést maga után húzni, hogy sok szeren- tsétlen személyek elevenen temettetnek el , a* kik tökélletesen eszmélnek magokra , 3s a3 kik világosan tudják, hogy eltemettetésekkor mi történik körültök 3s hogy barátjaik és kedveseik miképpen forgolódnak körültök, meg tsalattatván ezek a3 külső jelek által? Még van egy más bámulásra méltó helyhezte- tése is az erotelen halandónak , a3 melly hasonlóképpen arról győz meg egész bizonyossággal bennünket, hogy félbe szakadás nélkül fóly az okos léleknek munkássága, 3s önnön tudása, ámbár az arra azután telyességgel nem is emlékezik. Ez a3 helyheztetés az álmokban fen járóknak tsu- dálatos állapotja. Ezeknek minden érzékenységeik el vannak zárva ; nem hallanak , nem látnak , nem érzenek. Azomban egyszer nagy hirtelenséggel úgy látszik, mintha fel ébredtek volna , de nem külső természeti álmokból, hanem a3 belsőből; úgy, hogy azután hallanak, de nem 544 A' halál után lejendö meg cütsöülés.