Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h

gém, mikor örvendező barátim kedves társaságában én is örülök. Vigasztalásom, mikoraJ jövendőben borongó Js fekete fellegeket látok nyomulni fejem felibe; reménységem, mikor aJ boldog sors kebelében illyen gondolatok Ötlenek eszembe : Minden változik a világon, mind az a mivel bir az erÖtélén halandó, el vétetik tőle. Vigasztalásom, mikor el ragadja a3 könyörtiletlen balál kedveseimet mellőlem ; mikor azoknak halálos ágyok mellett keservesen sirok; mikor nedves szemmel nézem azoknak meg hült lelketlen tetemeiket, és soha édes gyönyörködtetést többé tolok nem reményibetek. Reménységem, mikor majd nékem is engednem kell a3 halál intésének , ’s el kell költöznöm a3 kedves lelkektől, a3 hiv barátoktól, 3s Istenem! a3 leg bizonytalanabb sorsra maradó szegény árváktól.

Oh Örökkévalóság! én reményem és vigasztalásom! te a3 Jézus által ki jelentett mennyei igazság ! tsak te tartod meg számomra az árnyék életben el repülő édes örömöknek betses kintseit! Miért reszkessek hát én te tőled? Te hozzád szórta fel a3 zivatar azon kedves virágokat, a3 mellyeket most nem régen szaggatott ki örömöm koszorújából! Miért reszkessek hát én te tőled ? Tsupán tsak benned találom fel ismét azt, a3 mit el vesztettem, 3s ezután is kell vesztenem.

Melly mélyen 3s boldogúl illette meg lel- kemet ez a3 gondolat: hogy ismét meg találom azt, a3 mit a3 földön cl vesztettem! 3s biztathatom magamat azzal a3 reménységgel, hogy a3 kiket e3 földön annyira szerettem , ismét meg látom ! Oh ti forrón szeretett 3s tisztelt kedves szüléim! ti gyermek koromnak kedves jádzó pajtási! óh ti a vőrségnek 3s szeretetnek szent kötelével hozzám köttetett rokonok! ti, a3 kiket zápor könnyeim, szivet szaggató fájdalmaim se ébreszthettek fel a3

Világositások az örökkévalóságról. 475