Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h

a* gondokba 's az emésztő aggódásba, de úgy gondolkoztam , bogy ismét boldog idő derűi fel nem sokára. El jutottam tzélomra , semmi munkám sem volt fáradtságos , semmi tereh el vi- selhetetlen., semmi Ínség keserítő. És most! imé tzélomon állok, de még is nem ott, a3 hova törekedtem. Félre verték a3 zivatarok sajkámat az élet zajos tengerén 3s el távoztam választott pályámtól. Ahoz kellett nyúlnom, a3 mihez a3 szükség hajtott, és nem ön akaratom. Nem én voltam ura sorsomnak, hanem a3 környülállá- sok húzták ki sorsomat. És végre azt tapasztalom , hogy boldogabb vagyok némelly meg tsa- lattatásimban, mint azután a3 kedvetlen valóságban.

így kell el válnom ifjúságom boldogító álmaitól ! igy kell szélnek eresztenem minden hajdani reményeimet! ki van szabva e3 földön az én sorsom. Abban kell maradnom, mert az ellen semmit nem tehetek. Tsak mintegy fátyolon által, homályosan látom azt előre, mi történik velem egész életemben. Oh ha valami váratlan ferge- teg szét nem szórja mostani környiilállásaimat, ebben a3 tsendes egyformaságban maradok! Bánatos fájdalmimat öröm, örömimet ismét keserűség váltja fel; mind egyiknek egyszer vége lesz, akkor én is el enyészem ! voltam 3s nem leszek! Az utolsó lapát föld, mellyet sir dombomra vetnek , örökre el takar engem a3 világ elöl. De talán egy jó és szerető szív könyhullatva sóhajt utánnam ; mert több ízben meg esett már ez én rajtam is; talán egy hív barát lógja majd említeni egynéhány esztendők múlva halálom után , tsak nem örökre el enyészett nevemet! úgy van ! De majd meg hal az is, és akkor az én nevem is örökre el enyészik. Senti sem fogja tudni az elő álló maradék közül, hogy vallyon voltam é

yf keresztyénnel: az urra való öj'vendetes ’s at. 255