Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 7. (Buda, 1830) - 10.413g
590 A Vallásért való háborúk. gától. Semmi állandó örömöt nem akar engedni nókünk; semmit nem akar tollúnk és nókünk semmit se kell tölle várni. Tulajdon magunkra, tudniillik, aJ mi bennünk lelki, arra kell, bogy úgy szolljak , szorítani magunkat ; aJ testiekhez való minden ragaszkodástól fel kell, & mennyire lehet, szabadítani magunkat , következésképpen kevésbé kell gondolnunk azzal, aJ mi indulatinknak hízelkedik. Midőn aJ földiekben semmit se látunk, aJ mihez támaszkodhatnánk, mivel minden el múlik, oda lessz , aJ világtól el szakadván , az örökké valóknak, és mennyeieknek szeretetére indíttatunk. Egyedül ezek legyenek aJ mi tulajdonaink, nem a*5 por. És mennél kevésbé akarjuk ezt meg érteni, aJ mit tsak ugyan , mint az Istennek JdöUs rendelését, által keli látnunk, annál több fájdalmat kell szenvednünk. Az Istenhez, az Istenhez, aJ szív meg szenteltetése által! ezt kiáltja né- künk minden keserves eset ez életben. Azt mondja már a^ köz példa-beszéd is: a szükség tanít meg imádkozni! A? szükség vezet tehát bennünket oda, aJ hova kell mennünk, t. i. az Istenhez. Hogy boldogok lehessünk, aJ földiek szere tetet fel kell tser élnünk aJ mennyeiek szeretetével. És ez, Js nem más, minden szenvedésnek, és nyomorúságnak felséges tzélja. Istenibbeknek kell ide alatt lennünk. Mert mitsoda aJ valóságos nyomorúság ? AJ testi fájdalom ? Ez a' természet intézeteihez tartozik aJ mi tulajdon fen tartásunkra ; el múlik Js el enyészik, ha felettébb nagy, az el bódu- lásban. Ezeren találtatnak , aJ kik lelkek ereje által, a5 leg nagyobb testi fájdalmon győzedelmeskednek. Vagy aJ halált nevezed gonosznak ? INem , eJ tsak vége minden földi rosszaknak ; magában tsak egy által változás. Ezeren talál-