Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 4. (Buda, 1829) - 10.413d

44

Az önnön e s m é r e t.

3

TV mi lelkünk hasonló egy gyertyához, melly mindent meg világosít, tsak magát nem; Sugá- rai aJ leg közelebb levő tárgytól íi leg távolabb ragyogó tsillagokhoz is el hatnak, maga pedig belől olly homályos, hogy által se lehet rajta látni.

Érzékenységeink eszközei által lelkünk a* testek formáját, szinét, a3 hangokat, beszédet Js aJ világnak minden tulajdonságait látja, észre veszi, meg esmeri; magát ellenben sehol se látja, 3s tsak a maga belső munkásságában és aJ maga önnön tudása által van magáról esmérete.

Lelkünk ezen aJ földön némelly homályos dolgokat, és titkokat meg fejt ugyan, de azt, a3 mi hozzá leg közelebb van, az az, tulajdon magát, meg nem magyarázhatja.

Ez aJ különös Homály még tulajdon testünk részeire is ki terjed. Minden más dolgokat sokkal gyakrabban és bizonyosabban látunk , mint magunkat. Testünknek némelly tájjékait soha se láttuk. EsmerÖseink kozzül akárkit Js minden fáradság nélkül elő tudunk magunknak terjeszteni, ha szinte jelen nintsen is, sőt az Idegent is, aJ kit tsak egyszer Js akkor is futólog láttunk, elő tudjuk képzeletünkben állítani; önnön Személyünket ellenben, ha még meg annyiszor láttuk is már aJ Tükörben, elő nem tudjuk terjeszteni Js nem képzelhetjük, leg alább azon kép, mel- lyet magunkról emlékező tehetségünkben formálunk, igen homályos, hijjános és kétséges.

Avagy nem tűnt é már ez aJ különös Tulajdonság némelly emberek Szemébe? Miért rendelte hát ezt aJ Teremtő? JS nem érzi kiki magát ezen természetes kérdésre ösztönözhetni: én olly sok dolgokat esmerek, de miért esmerem magamat leg kevésbé?