Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 2. (Buda, 1829) - 10.413b

változást sem tesz. A' mit az Isteni bölcseség elrendelt , meglessz „ és én azt az ellenkezőért való minden esedezéseinmel is meg nem fogom változtatni. A3 mi nekem szükséges és hasznos, megadja az Isten az én kérésem nélkül is; tudja ü azt előre, minekelötte én Otet azért kérném. Az én tanácsomnak , az én oktatásomnak a3 Gondviselés3 örök tanácsára nincsen semmi ereje. Az Istennek véghetetlen jósága megadja nekem aJ jót, ha azért Otet nem kérem is.

Sokan gondolkoznak igy, ha azt nem mondják is; sokan beszélnek igy, ha valóban nem igy gondolkoznak is, 3s ha az Ö Önnön tudások a3 könyörgésnek jóltévo erejéről őket egészen másra tanitja is. Sokan elszégyeuelnék magokat, ha megkérdeznék Őket, vallyon könyörögtek-é ? Legtöbben pedig abban a3 meggyőződésben láttatnak lenni, hogy a3 könyörgésnek legalább semmi befolyása sincs^ a3 mi történeteink3 folyamatjára.

Én pedig tudom, hogy az áhitatossággal teljes könyörgésnek, hogy az Istennel való társal- kodásnak a3 leg elhatározóbb befolyása volt eleitől fogva , és van még ma is az emberi történetekre. Leronthatatlanúl hordom magamban azon meggyőződést, hogy a3 könyörgésnek tulajdonképen való ereje az én történeteimnek egész folyását megváltoztathatja , még pedig mindenkor a3 ream nézve leghasznosabb módon. Ez a3 meggyőződés éppen nem ábrándozás, hanem résszerént amaz Isteni személynek igéje által származott, a3 ' ki eggykor a3 földön járt, résszerént pedig az én tulajdon történeteimnek és a3 másokéinak visgá- latjokból eredt.

Ajánlotta volna-é nekünk a3 Jézus Krisztus a3 könyörgést, ha ez a3 meggyőződés ábrándozás vólna? Nem tudta-é Ő szintúgy, mint a3 mai ido- • béli okoskodók, és nem mondotta-é már Ő is: 'A

II. Rész. 5

A könyörgésnek az emberi történetekre ’s at. 65