Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 2. (Buda, 1829) - 10.413b

kormányozóna’k akaratja. Még is ellenkezik; mégis erőlködik és küszködik, mint ha az Ő gyenge karja az örökkévalót meggyőzhetné, és a5 sorsnak hatalmas, 5s mindent felforgató folyamatját meggátolhatná. Csak a5 maga és hozzá tartozója szerencsétlenségét munkálódja Ő. Rettenetesen éri az utói Ötét. Akkor hallja amaz intő szózatot: Miért kergetsz engemet? Meghökkenve állapodik-meg a5 szerencsétlenséggel teljes pályán. De hijjába inti Ötét a5 sors súllyá ; hijjába inti Ötét az Ö lelki ismérete. Sokkal kevélyebb Ö, hogy sem mint gondolkozását megváltoztassa, és ismét visz- sza-térjen. Az Ö indulatainak hevessége és ereje előre rántja Ötét a3 bizonyos veszedelemre. Látja a5 mélységet. De még mindég ámítja magát. Az Ö megátalkodása erővel akarja a3 lehetetlent. Akkor osztán elérkezik az Ö hijjába való futásának határ köve. Az Isten megítélte Ötét. Romlásának teljes mértékében elvesz.

Minden ember hallja elébb vagy később életében az Istennek az Ö szívéhez intézett szavát; majd szelíden és nyájasan, majd pedig rettenetesen.

Megzendűl az nékiink az Isten5 teremtettségei- nek kebléből, midőn azok nyári pompában kör- nyül vesznek bennünket. Midőn mi gondokkal és alacsony indulatokkal teljes szívvel, hibájink 5s vétkeink3 önnön tudásával a5 szabad, tiszta természetbe kilépünk, a5 hol minden — a3 fűszálon reszkető harmat csepptol fogva a5 csillagos égig., a3 porban mászó féregtől fogva fenn a3 levegőben lebegő sasig — a5 Teremtönek jóságát, szerete- tét prédikálja; midőn ott a' mi tekintetünk az Istenség3 dicsőségét minden Ö míveiben elragadtatva szemléli; midőn ott szívünket eggy csendes meg- illetodés izgatja, és a5 belső érzés ezt mondja mi- nékünk: oh melly jó az Isten, melly gonosz és tes508 Az Istennek szózatja az emberi szívhez.