Ángyán János: Halotti predikátziókra való rajzolatok (Pest, 1816) - 10.361
*7 IV. Az Istennel lenni — mind itt, mind amott. Sz, Letz. Luk. XV: 31. Fijam ! te mindenkor én velem vajjy. Az Isten magához vette, magához szállította: Ezt szoktuk mondani azokról, a’ a’ mi Atyánkfijairól, a' kik meghalnak.Igen alkalmatos kimondása is ez a’ halálnak, mert ha ugyan gondolunk is valamit akkor, mikor ezt mondjuk , ez által nagyot enyhülhet a’ mi kedveseink halálokból vett bánatunk , eszünkbe juttatódván ez által, azoknak boldogabb és jobb állapot) ok, mint volt itt e’ Földönn — Hanem hejtelen’ kifejezés lessz ez mindjárt , mihelyt valaki e’ mellett úgy gondolkodnék, mintha az ember akkor kezdene elöszször az Istennel lenni, mikor a’ földet itt hagyja, mikor meghal, és e’ szerént, hogy itt e’ Földön az ember nem az Istennel volna — a* minden Teremtések köz attya nevében mondja az Evangeliomi Atya a’ maga íijának a’ Letzkében: Fiami te mindenkor én velem vagy. Mindenkor az Istennel vagyunk hát mi; nem tsak halálunk után leszünk hát ö véle, itt is ö véle vagyunk, de nem tsak itt vagyunk ö véle a’ más életben is ö véle leszünk. Ez a’ kettő lesz az — a’ miről f<?- gok elmélkedni. 9