Tóth Ferentz: Homilétika (Győr, 1814) - 10.247

A' Predikátzió' Formájúról.

*73

CXÍX. §.

Berekefztés. — Amen.

A’ Predikátziót valamelly intesse!, áldással és dúséret mondással, némellyek versekkel- is (jóllehet rofzfzúl) fzokták bérekefzteni, annak végére tévén ezt a’ fzótskát: Amen. Az illy bé- rekefztés módjának találjuk nyomát az Ujj Testamentumban is: p. o. Rom. 9/ 5. 1 Thes. 5: 23. így tselekedtek az első Atyák-is.

Amen , tíz a’ fzó igazságot , hűséget és bizonyos voltát jelenti valaminek. Mikor a’ ’Sidó valamiben való megegygyezését jelentette •, akkor élt ezzel a’ fzóyal: Amen. 1 Mos. 27: 15. — 16. tvMos. 5: 22. iKir.i: 36. Neh. 5: 13. A’ Kerefz- tyének-is éltek ugyan ezen fzóval az ö Predi- kátziójok végén- de sokfzor a’ befzéd’ elején- is : miképpen a’ Kristus: Bizony bizony mondom nektek.----------A’régi Kerefztyének magok mondtak Ament a’ Predikátzió’ végén , és olly nagy hanggal, hogy azt Hieronymus mennydörgéshez hasonlítja. Ma pedig a’ Tanítók magok mondják , hanem tsak ugyan némellyek el- hagyják azt a’Predikátziójok végén, mint Bos- vét, és mások-, de minthogy már ez megfzo- kott fzóllás’ formája , meg kell tartani, tsak hogy azt alkalmatos gondolatokkal kössük öfzve.

cxx. §.

Ezen regulákhot nein kell a' Tanítónak körűmfzaka* dásig ragaszkodni.

Ezen Regulák nem olly tzélból adattatnak a’ Predikátziót kéfzítö eleibe, hogy ezekből tsak egyet se hadjon el , mikor Predikátziót ir, mert ez igen nagyon gyermek dolog volna , és a’ befzéd-is erőltetett lenne, a’ mi pedig nem tér