Igaz Sámuel: Kis Biblia, avagy a keresztyénnek hite és kötelességei a Szent Irás szavaival. Ezt megelőzi: a Bibliáról s annak olvasásáról való elmélkedés ... (Béts, 1821) - 10.239

kábavételekre hajlandóbb leszen 5 és hogy a’kö­zönséges líimíveltség is a’ Bibliának kiterjeszke­dő jobb esmeretével egyenlő lépést teend5 hogy ha ugyan a’ közember könnyebben és rövideb­ben taníttathatik a’ tekintet mint az okoskodás által, az Isten hatalomszavainak, ’s tekinteté­nek kell lenni mindenkor legfőbb eszközöknek az ö minden jóra-való vezéreltetésében j hogy végre a’ szerentsétlenek, nehéz és tartós beteg­ségben sínlődők, hoszszas lelki szenvedésektől gyötrettek ’s haldoklók soha könnyebben nem erősíttethetnek, talpra nem állíttathatnak, ’s meg nem nyugtathatnak, mint midőn a’ szent írásnak legjobb helyei, már jóval ez előtt meg­fontolás, alkalmaztatás és tapasztalás által es- meretesekké tétettek, ’s most pedig már a’szük­ségnek idején sebhetett szívekre köttetnek. Be- tsesebb és drágább legyen azért ezen isteni könyv előttünk a’világ minden kintsénél: ez legyen az a’ forrás, mellyböl naponként világosságot, vi­gasztalást és erőt merítsetek, ’s azokat nyája­tokkal hűségesen közöljétek. kötelező és hasznos voltáról. 69 Szentegyházunknak ezen szent, igaz, világos szavaival egybekaptsolom szívemnek szózatját: Menj hát életnek szava, Istennek szószól- lója, szent, megszentelő és idvezítő Evangyé- liom ! menj az idvesség-vígasztalás-és nyugo­dalom nélkül szűkölködő emberekhez, kiknek te Istentől adattál, mint akaratjának, remény- séginek ’s örök igéretinek hirdetöjök. Eégy ő nékik, a’ mi vagy ’s a’ minek lenned kelletik, ’s a’ mi voltál az első kegyes Keresztyéneknek:

Next

/
Oldalképek
Tartalom