Skalnik Ferenc Xavér: A' katolika egyháznak, és tanitásának igazsága a' katolika hittől elszakadni törekvök számara kirendelt hatheti-oktatásban (Kolozsvár, 1843) - 10.192

— 546 — Még egyet kell megemlítenem, mit nekünk a’ szer­tartások körül a’ Protestánsok szemünkre vetnek. Azt vetik ellenünk t. i. hogy a’ sokféle szertartások által a’ Katolikusok hozzá szoknak a’ gépiséghez, a’ minden­napi, és folytonos gyakorlat által azokat lélek nélkül visszük végbe, azt hiszik, hogy keresztényi kötelessé­geiknek elegettettek, ha a’ parancsolt szertartásokat megtartják, hár ha vétkekben légvenek is, és igy a’ lélek megújításától, és megjavításától elvonatlatnak, az Istennek lélekben, és igazságban való imádásától, és a’ lélek üressen, ’s az áitalosságra készületlen marad. Miilyen tiszta, és minden emberi természetfeletti éles szemei vannak ezen feddőknek ! Az Isten Sámuel Pró­fétának (1. Reg. XVI. 7.) azt mondotta : Az ember lát­ja azokat, a? mellyek el nem tűnnek, az ur pedig a’ szivet nézi: ezek pedig látják azokat a’ mellyek nem láttatnak, a’ veséket, és sziveket vizsgálják mint az Is­ten, és a’ mi még nagyobb csuda a’ közönséges Ítélő rendszer ellen vizsgálják. Az orvosok az ábrázat kül­sőjéből, — a’ tagok, és munkálatoknak épségéből ítél­nek a’ test belső egésségéről; ezen bírálók pedig az áitatosság külső jeleiből Ítélik, hogy belől hibázik az áitatosság, és a’ lélek kegyes érzete. Az orvosok gyakran alkalmaznak a' testre külső eszközöket, hogy a’ belső részeket gyógyítsák meg, ezek pedig azt állít­ják, hogy a’ külső rendtartások által a’ belső szív nem indul fel. De t. i. ez az egvbefüggetlen gondolkozás mód szármozik az egyedül megigazító hittől való Pro­testáns értelemből, mert ha egyedül a’ hit, és a1 Krisz­tus érdemeiben, és igazságában való bizodalom igazit meg, ha a’ jó cselekedetek semmi tekintetben nem szükségesek, bizonyosan a’ kegyes elme’ buzdulatai is feleslegesek, feleslegesek a’ rendtartások, mellyek állal az elme kegyességre indittassék. Az embernek , ki az

Next

/
Oldalképek
Tartalom