Skalnik Ferenc Xavér: A' katolika egyháznak, és tanitásának igazsága a' katolika hittől elszakadni törekvök számara kirendelt hatheti-oktatásban (Kolozsvár, 1843) - 10.192

XX • Va9• Erőslttetik ezen hitágazat a’ Korint. 1. Levélnek XI. r. 26 — — 7. verséből, X. 16. 21. Zsid. Xlll. 20. Ugyanaz az első századoknak bizonyításaiból. Végre minden keresztény nemzeteknek a’ Misemon- dásróli inegyezéséből. Az embereknek Istentől helyben hagyott közönséges értelme mindenkor az volt, hogy az áldozat a’ Religionak lényegéhez tartozik. Ezt az értelmet nem akarta elrontani Krisztus. Elakarták pedig rontani Luther, és Kálvin. Innen az ők vallásukat nem lehet Religionak nevezni, sem a’ vallások szolgáit Papoknak, sem a’ nyil­vános áitatosságra szolgáló épületeket templo­moknak. Igen hasznosan jelenik meg a’katolikus a’ Sz. Mise áldozaton. Mely haszontól megfosztották követőiket Luther, és Kálvin. J“. 22. A’ Penitentia Szentségéről . . 247 A‘ bűnöknek meggyónása Krisztustól rendeltetett Joan. XX. Az Apostoloktól hirdettetett, a’hívektől gyakorolta, tott, hagyomány által fentartatott. Emberi módon bé nem hozattathatott. Annak gyakorlása azt bizonyítja, hogy a’ katolika Egyházban vagyon az erősségnek lelke. A’ Penitentia Szentség. A’ Protestánsok gyülekezeteiben nincs hunbocsánat. Valami áitatosság, és vallásosság vagyon a’ katolika Egyházban, nagy részin a’ gyónásnak lehet tu­lajdonítani. S- 23. Az Utolsó-Kenetről ........................275 A’ haldokló embernek különös szüksége, különös esz- közt kíván a’Krisztus, ki a’betegek testéről is nagyon gondoskodott, gondolható, hogy ilyet rendelt is. Azt, úgymint az utolsó kenetet, kihirdeti Sz. Jakab Apostol» Az Szentség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom